Alonso nagyon nagyra értékeli a daytonai sikert

Fernando Alonso a 2018-as le mans-i 24 órás verseny után a 2019-es daytonai 24 órás viadalon is győzelmet aratott, mely után a Wayne Taylor Racing Cadillac csapattal átélt "bámulatos élményt” méltatja.

Fernando Alonso, Wayne Taylor

A verseny végén Alonso a vezetést a korábbi F1-es versenyzőtől, Felipe Nasrtól vette át, majd a szakadó eső miatt a versenybírák végül az idő előtti leintés mellett döntöttek. Alonso Kamui Kobajasival, Renger van der Zandéval és Jordan Taylorral osztozik a győzelmen. 

"Bámulatos." - mondta a spanyol az NBCSN-nek - "Egyszerűen egy bámulatos élmény volt ezzel a csapattal - már a teszt is az volt, és most a verseny is - a versenyt tökéletesen kiviteleztük."

"A körülmények jelentősen változtak, de mi mindig versenyképesek voltunk - szárazon, esőben, éjjel és nappal. Nagyon boldog vagyok a csapat és a srácok miatt is."

"Ezt a győzelmet nagyon nagyra tartom. Számomra sokat jelent, hogy ilyesfajta hosszútávú versenyeket nyerhetek ilyen ikonikus helyszíneken, mint Daytona is. Tavaly, amikor még nulla tapasztalatom és hátterem volt a hosszútávú versenyzésben, elég nagy dolognak számított. Jó időben jó helyen voltam, aminek külön örülök."

További híreink:

A csapatfőnök, Taylor viccesen hozzátette: "Csalódott vagyok, mert a fiam, Jordan most már annyi 24 órás versenyt nyert, mint én is - reméltem, ez a nap sosem jön el!"

"Nem találok szavakat. Egyszerűen mindennek össze kellett állnia, és kellettek hozzá ezek a srácok - kilenc hónapba telt, mire Alonso beleegyezett! Nagy köszönet jár érte Zak Brownnak, a McLaren elnökének, hogy mindez valóra válhatott."

Ami pedig a verseny végi szakadó esőt illeti: "Fernando Alonso az egyik leglenyűgözőbb srác, akit valaha láttam. Amikor a rádióban azt hallottam a hangján, hogy tényleg fél, akkor hirtelen rájöttem... a versenyt le kell inteni!"

#10 Konica Minolta Cadillac DPi-V.R. Cadillac DPi, DPi:  Fernando Alonso Diaz

#10 Konica Minolta Cadillac DPi-V.R. Cadillac DPi, DPi: Fernando Alonso Diaz

Fotó készítője: Michael L. Levitt / LAT Images

megosztás
hozzászólás

Daytona: Alonso oktatott, behúzták a győzelmet a 24 órás versenyen

Sosem tapasztalt incidens hátráltatta Zanardiékat Daytonában

Feliratkozás