Alonso a 26. lett az Indy 500 időmérőjén, Andretti volt a leggyorsabb

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso a 33 versenyzőből álló mezőnyben a 26. leggyorsabb tudott lenni, ennek értelmében nem jutott be a Fast Nine-ba. Az időmérőn Marco Andretti volt a leggyorsabb.

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Barry Cantrell / Motorsport Images

A 2021-től a Forma-1-be a Renault csapatával visszatérő Fernando Alonso idén harmadszor próbálkozik meg az Indy 500-zal. 2017-ben egy motorhiba miatt nem tudta befejezni Alonso az ikonikus versenyt, míg 2019-ben kvalifikálni sem tudta magát a versenyre.

Mivel idén összesen 33 autó áll rajthoz, így attól nem kellett tartania a spanyolnak, hogy nem kvalifikálja magát a futamra az Arrow McLaren SP autójával. Végül a mezőnyben a 26. leggyorsabb átlagidőt tudta elérni.

Még több hír:

Összességében Marco Andretti volt a leggyorsabb az időmérőn, rajta kívül pedig még 8 versenyző küzdhet meg egymással a Fast Nine-ban: Hunter-Reay, Rossi, Hinchcliffe, Dixon, Van Kalmthout, Palou, Rahal és Sato.

Alonsót mindkét csapattársa megverte: O’Ward 15., Askew pedig 21. lett. A Fast Nine-ba épphogy nem tudott bejutni Colton Herta, korábbi F1-esek közül pedig Marcus Ericsson 11., Max Chilton pedig 30. lett a kvalifikáción.

Helyezés # Versenyző Csapat Idő Hátrány Intervallum Mph
1 98 United States Marco Andretti Andretti Herta Autosport with Marco & Curb-Agajani 2'35.607     231.351
2 28 United States Ryan Hunter-Reay United States Andretti Autosport 2'35.621 0.013 0.013 231.330
3 27 United States Alexander Rossi United States Andretti Autosport 2'35.663 0.056 0.042 231.268
4 29 Canada James Hinchcliffe United States Andretti Autosport 2'35.712 0.104 0.048 231.195
5 9 New Zealand Scott Dixon United States Chip Ganassi Racing 2'35.739 0.131 0.027 231.155
6 21 Netherlands Rinus van Kalmthout United States Ed Carpenter Racing 2'35.767 0.159 0.027 231.114
7 55 Spain Alex Palou Dale Coyne Racing with Team Goh 2'35.821 0.213 0.053 231.034
8 15 United States Graham Rahal United States Rahal Letterman Lanigan Racing 2'35.964 0.356 0.142 230.822
9 30 Japan Takuma Sato United States Rahal Letterman Lanigan Racing 2'35.984 0.376 0.020 230.792
10 88 United States Colton Herta Andretti Harding Steinbrenner Autosport 2'35.996 0.388 0.011 230.775
11 8 Sweden Marcus Ericsson United States Chip Ganassi Racing 2'36.137 0.529 0.141 230.566
12 45 United States Spencer Pigot Citrone Buhl Autosport with RLL 2'36.155 0.547 0.018 230.539
13 1 United States Josef Newgarden United States Team Penske 2'36.320 0.712 0.164 230.296
14 10 Sweden Felix Rosenqvist United States Chip Ganassi Racing 2'36.349 0.741 0.028 230.254
15 5 Mexico Patricio O'Ward Arrow McLaren SP 2'36.376 0.769 0.027 230.213
16 20 United States Ed Carpenter United States Ed Carpenter Racing 2'36.378 0.770 0.001 230.211
17 26 United States Zach Veach United States Andretti Autosport 2'36.548 0.940 0.170 229.961
18 47 United States Conor Daly United States Ed Carpenter Racing 2'36.552 0.944 0.004 229.955
19 18 United States Santino Ferrucci Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan 2'36.573 0.965 0.021 229.924
20 60 United Kingdom Jack Harvey United States Michael Shank Racing 2'36.616 1.008 0.042 229.861
21 7 United States Oliver Askew Arrow McLaren SP 2'36.685 1.077 0.069 229.760
22 12 Australia Will Power United States Team Penske 2'36.725 1.117 0.040 229.701
23 14 Brazil Tony Kanaan United States A.J. Foyt Enterprises 2'37.099 1.491 0.374 229.154
24 41 Canada Dalton Kellett United States A.J. Foyt Enterprises 2'37.288 1.680 0.188 228.880
25 22 France Simon Pagenaud United States Team Penske 2'37.318 1.710 0.030 228.836
26 66 Spain Fernando Alonso Arrow McLaren SP 2'37.364 1.756 0.046 228.768
27 51 Australia James Davison Dale Coyne Racing with Rick Ware Racing, Byrd & Be 2'37.378 1.771 0.014 228.747
28 3 Brazil Helio Castroneves United States Team Penske 2'37.636 2.029 0.257 228.373
29 4 United States Charlie Kimball United States A.J. Foyt Enterprises 2'38.062 2.454 0.425 227.758
30 59 United Kingdom Max Chilton United Kingdom Carlin 2'38.378 2.771 0.316 227.303
31 24 United States Sage Karam United States Dreyer & Reinbold Racing 2'38.521 2.913 0.142 227.099
32 67 United States J.R. Hildebrand United States Dreyer & Reinbold Racing 2'39.051 3.444 0.530 226.341
33 81 United Kingdom Ben Hanley DragonSpeed 2'41.494 5.887 2.443 222.917

Steiner bizonytalan Hülkenberggel kapcsolatban...


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: a gumik miatt kell vonatozni a felvezető körben, valamit tenni kell
Következő cikk Sajtó: Vettel ajánlatot kapott a Racing Pointtól, ennyit kereshet!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország