Alguersuari: Nem az volt a sorsom, hogy F1-es világbajnok legyek

Jaime Alguersuarinak összesen 2 és fél szezon jutott a Forma-1-ben, majd 2015-ben rendkívül fiatalon visszavonult a versenyzéstől, jelenleg pedig DJ-zik, illetve írt egy könyvet.

Jaime Alguersuari, Virgin Racing Formula E Team

Jaime Alguersuari 2009 második felében került a Toro Rosso F1-es ülésébe, ugyanis a Red Bull „B” csapata rá cserélte le Sebastien Bourdais-t. Egészen 2011 végéig versenyzett a Toro Rossónál, majd ezután nem kapott lehetőséget a Forma-1-ben, emiatt pedig a spanyol exversenyző újragondolta az életét.

„Hiszek a sorsban, és úgy gondolom, nekem nem az a sorsom, hogy F1-es világbajnok legyek. Ez előre meg volt írva. Máshova kellett mennem, hogy ezt elfogadjam.”

„A Forma-1, mint minden más az életben, egy fejezet, amelyben eljön az a pont, amikor már nem tudsz továbbfejlődni. Azt gondolom, az élet nem csak az autókról szól, nagyon sok más dolog van még ezen kívül, amit el lehet érni.”

Még több F1 hír:

„Úgy hiszem, hogy ha egy területen jól tudtál teljesíteni, azt egy másik területen is el tudod érni. Ez csak az elkötelezettségeden, az eltökéltségeden és a szenvedélyeden múlik.” – mondta Alguersuari az RNE-ben.

Alguersuari eredményei a Toro Rossóban nem győzték meg a Red Bull tanácsadóját, Helmut Markót, így a 2011-es szezon végén elköszöntek a versenyzőtől.

„A Forma-1-ben sok sérelem ért, mert a karrierem legjobb pillanatában kirúgtak engem és a csapattársamat. Ez volt életem legrosszabb pillanata, és nagyon elkeserített, amikor rájöttem, hogy ebben a sportban az anyagiak az elsődlegesek. Továbbra sem értem, hogy hogyan működik jelenleg az F1.”

„Egy nap észrevettem, hogy többé nem izgat az, amit éppen csinálok. A világ megváltozott, a motorsport megváltozott, emiatt pedig nem akartam újra versenyautóba ülni.”

Évekkel később Alguersuari a Formula E-ben versenyzett, ahol 9 futamon összesen 30 pontot szerzett, a legjobb eredménye egy negyedik pozíció volt, a pontversenyben pedig végül a 13. lett. 2015-ben úgy döntött, visszavonul a versenyzéstől, jelenleg pedig DJ-ként dolgozik.

„Valahogy próbáltam mindent kitörölni a fejemből, mindent, amit a motorsport világában tapasztaltam. Ezért lettem DJ.”

További híreink:

Alguersuari könyve márciusban jelent meg, amelyben az életének drasztikus változásáról ír, és arról, hogy hogyan találta fel újra magát.

„Az új könyvemmel az a célom, hogy az emberek elhiggyék, hogy olyan dolgokat is képesek elérni, amit el sem tudnak képzelni. A DJ-zés szintén nem annyira izgat, viszont ezzel keresem a kenyeremet. A zenében a kreativitás tetszik, hogy számokat tudsz csinálni, és ezen keresztül kifejezni az érzéseidet. Nem azért lettem DJ, hogy híres legyek, hanem azért, hogy kiteljesedjen az életem.”

„Forma-1-es sisakot sem azért vettem fel, mert híres akartam lenni. Aztán amikor megszűnt a versenyzés varázsa, akkor abbahagytam. Amikor pedig a zene is elveszti számomra a varázsát, akkor majd valami máshoz kezdek. A legfontosabb dolog az életben, hogy kiteljesedjen az életed a munkádon keresztül, éppen erről írok a „Reinvéntate” című könyvemben.” – magyarázta Alguersuari.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szívesen látná a Dakar-ralin csapattársként Alonsót
Következő cikk Élőben nézhető a 2019-es Festival of Speed teljes szombati programja a Motorsport.com-on

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország