A Williams akadémiájának tagja marad Jamie Chadwick

A W Series háromszoros bajnoka, Jamie Chadwick 2023-ban is a Williams akadémiájának tagja marad és „életben tartja Forma-1-es álmait.”

Jamie Chadwick, Williams

Fotót készítette: Williams

Chadwick 2019 óta a Williams partnere és a legismertebb, Forma-1-es csapathoz köthető női pilóta. Miután tavaly a harmadi W Series-címét is begyűjtötte, Chadwick a jövőben az Egyesült Államokra fókuszál, a korábban Indy Lightsként, idéntől Indy NXT néven futó sorozatban fog szerepelni az Andretti Autosport csapatában.

Bár a lépéssel az IndyCar utánpótlásába került, a Williams szerdai bejelentése szerint Chadwick továbbra is együtt fog velük dolgozni, együttműködésük révén „egy személyre szabott szimulátoros programon fog részt venni, ami segítheti fejlődését pilótaként és a csapat versenyekre való felkészüléséhez is értékes támogatást jelent.”

„Lenyűgöző, hogy folytathatom együttműködésem a Williamsszel, 2019 óta támogatnak. Nagyon fontos számomra, hogy a csapat munkájában is szerepet kapok és életben tarthatom a Forma-1-es álmaimat. Várom már, hogy lássam, mit érhetünk el együtt” – mondta Chadwick.

További híreink:

Sven Smeets, a Williams sportigazgatója és utánpótlás-akadémiájának vezetője hozzátette: „Izgatottak vagyunk, hogy Jamie továbbra is az akadémiánk oszlopos tagja marad. Hihetetlenül tehetséges versenyző és példaképe lehet a motorsportba vágyó nők következő generációjának, Várjuk, hogy 2023-ban is támogathassuk, miközben az Indy NXT-vel új kihívást kezd.”

Chadwick tavaly ősszel biztosította harmadik bajnoki címét a W Seriesben, miután pénzügyi okokból a bajnokságnak az utolsó két futamát törölnie kellett. Szeptemberben Sebringben már kipróbálta az Andretti Autosport Indy NXT-ben szereplő autóját, ami megalapozta szerződtetését.

A Forma-1 utánpótlás-bajnokságaiban idén négy Williams-növendék vesz részt, Zak O’Sullivan, Oliver Gray és Franco Colapinto is a Formula 3-ban fog versenyezni, míg Roy Nissany, aki már 2020 óta tagja a programnak, ötödik szezonját kezdi meg az F2-ben, miután a Charouztól a PHM Racinghez váltott.


Vettel „sosem volt egy súlycsoportban” Hamiltonnal

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull véglegesítette akadémiája felállását 2023-ra
Következő cikk A ralilegenda harcba száll a címvédésért a ROC-on

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország