A tragédia miatt törölték a motorosok és a quadok 8. szakászát a Dakar Ralin

A szervezők úgy döntöttek, hogy a motorosok és a quadosok nem állnak rajthoz a 2020-as Dakar Rali 8. szakaszán. Ennek elsősorban mentális okai vannak, és lehetséges, hogy ezzel újabb baleseteket előznek meg.

#8 Hero Motosports Team Rally: Paulo Goncalves

Fotót készítette: A.S.O.

A 7. szakasz nagyon szomorúra sikeredett, miután Paulo Gonçalves olyan súlyos sérüléseket szenvedett a bukásával, hogy elhunyt. Az orvosi stáb mindent megtett, amit csak lehetett, de már nem tudták megmenteni a 40 esztendős motorost.

Egy nagyon tapasztalt versenyzőről beszélhetünk, aki sok Dakar Ralin vett részt. Óriási alakja volt a közösségnek, így sokakat sokkolt a halálhíre, elsősorban a motorosokat, akik jól ismerték a portugál klasszist.

Nagyon sok motorost inspirálta és motiválta Paulo karrierje, és a félelmet nem ismerő kitartása. Ő az a fajta motoros volt, aki soha nem akarta feladni. Sajnálatos módon a karrierje tragikus véget ért, és már soha többé nem láthatjuk őt.

A döntéshozók a versenyzőkkel, és a motorosok közösségének találkozása után úgy döntöttek, hogy a motorosok és a quadosok számára törlik a 8. szakaszt. Ezt az időt most a gyászra fordíthatják a résztvevők, erőt gyűjtve a folytatásra. A Dakar Rali a ma esti eligazításon családként jelent meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a navigátorát dicsérte a kiváló 7. Dakar-szakasz után
Következő cikk Így reagált a Dakar világa Goncalves halálára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország