A Toyota vezetésével megy bele az éjszakába a Le Mans-i mezőny

Miközben az élen rendeződtek az erőviszonyok, az idei futam első biztonsági autós fázisa borzolta a kedélyeket Le Mans-ban. A 7-es Toyota továbbra is vezeti a versenyt öt óra elteltével, mögötte pedig a 8-as számú testvérautó jön.

#7 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 - Hybrid Hypercar, Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez

Fotót készítette: JEP / Motorsport Images

Kamui Kobajasi vette át a volánt Mike Conwaytől a kezdeti órákat követően, ahol bőven volt dráma, elsősorban az eső megérkezésének köszönhetően. A verseny elején még kiforgatott 8-as kocsi, amelyet Brendon Hartley vezet, szépen lassan visszakapaszkodott a második helyre.

A harmadik pedig az Alpine tavalyról áthozott LMP1-es gépe André Negraóval a volánnál, nekik pedig szintén adódtak gondjaik nem sokkal a verseny megkezdését követően, mostanra azonban már visszatértek oda, ahová várnánk őket.

Nagyjából negyed 8 tájékán pedig érkezett az első biztonsági autós fázis, miután Marcos Gomes keményen ütközött a 98-as Aston Martinnal. A pilótának szerencsére azért sikerült kiszállnia a jelentősen megrongálódott versenygépből, de folytatni már nem tudták, így ez jelentette az idei Le Mans első kiesését.

További híreink:

Azóta Gomes csapattársa annyit árult el róla, hogy minden rendben van vele, annak ellenére is, hogy közvetlenül a becsapódás után még úgy tűnhetett, nem úszta meg ép bőrrel az esetet a brazil Stock Carban vitézkedő pilóta.

Ahogyan az pedig lenni szokott ilyenkor, a három különböző Safety Car vonat rendesen szét is szedte a csatákat a különböző kategóriákban. A Hypercarok esetében például nagyobb szakadékok alakultak ki az élmenők között.

Ami a két Glickenhaust illeti, nekik eddig egyáltalán nem megy simán a 24 órás verseny. A 708-as számú kocsi, amely a rajtnál kipöckölte a 8-as Toyotát, még mindig a legjobb LMP2-es autók mögött van, és igyekszik behozni a lemaradást. A 709-es pedig a top tízen kívül tanyázik.

Az LMP2-ben a Jota 38-as autója magabiztosan vezetett Antonio Felix da Costával, de miután átadta a kormányt Anthony Davidsonnak, a brit versenyző vélhetően a szemerkélő esőnek is köszönhetően a célegyenes végén kicsúszott a kavicságyba, és rengeteg időt veszített.

 

Emiatt tehát változott a sorrend a kategória élén, és most 26-os G-Drive áll az élen, mögöttük pedig a Team WRT jön, akit a másik Jotával követ Stoffel Vandoorne. Szokás szerint kiélezett a harc a géposztályban, és csak remélni tudjuk, hogy ez a folytatásban is így marad.

A GT-ben főként a két AF Corse Ferrari dominált, de azért olykor a Corvette is bele tudott szólni a vezetés kérdésébe. A Porsche viszont nem megy jól, hiába szerezték meg a pole-t a futamra, de sem a gyári alakulatok, sem a privátok nem tudják egyelőre felvenni a versenyt a Ferrarival.

A GTE Am-ban is a Ferrari vette át a vezetést az este beköszöntével, miközben korábban még egy Aston Martin állt az élen. A Kessel Racing és a Cetilar Racing kocsija ütlegeli egymást a kategória elején, de még sok minden történhet itt is, és még rengeteg idő van hátra.

Így megyünk bele tehát az éjszakába, amely Le Mans-ban mindig tartogat meglepetéseket és fordulatokat. Arról már nem is beszélve, hogy az eső jelentette veszély sem múlt el, és akár még további csapadék is várható a helyszínen. Az élen egyelőre a papírforma érvényesül, de még semmi sem lefutott.

Marko már nagyon korán látta, hogy Verstappen sokkal jobb társainál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Esőben rajtolt el a 89. Le Mans-i 24 órás!
Következő cikk Albon domináns teljesítménnyel nyerte első DTM-futamát!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország