A Renault fiatalja kapta az első Anthoine Hubert-díjat

A Formula 2 új díját az idén elhunyt Anthoine Hubert-ről nevezte el, az elismerést a sorozat legjobb újonca kapja, idén a Renault fiatalja, Guanyu Zhou.

Guanyu Zhou, Best Rookie of 2019 with Anthoine Hubert Award

Guanyu Zhou, Best Rookie of 2019 with Anthoine Hubert Award

FIA Formula 2

Zhou idén a Forma-2-ben ötször végzett a dobogón, és Silverstone-ban meglepetés pole pozíciót szerzett, ráadásul itt már ő tartja az F2-es pályacsúcsot is. A kínai versenyző a fdíjat az F2 év végi, monacói gáláján vehette át, méghozzá a díj névadójának, az idén elhunyt Anthoine Hubert testvérétől vehette át az elismerést.

Zhouhoz hasonlóan Hubert is a Renault fiatal programjának a tagja volt, és idén kapott teljes akadémiai státuszt, miután tavaly megnyerte a GP3-as címet.

"Ez egy nagy elismerés megkapni az év újoncának járó Anthoine Hubert-díjat. Személyes szemszögből ez egy nagyszerű szezon volt, és olyan dolgokat is elértünk, amelyekre nem is gondoltunk, arra meg pláne nem, hogy ilyen gyorsan" - mondta a kínai versenyző.

Még több hír:

"Természetesen voltak jobb és rosszabb pillanatok idén, és én nagyon hálásan köszönöm az UNI-Virtuosinak a rengeteg munkát, és persze a Renault-nak is mindent köszönök, amit értem tettek, hogy még jobb lehessek" - jelentette ki az Anthoine Hubert-díj első nyertese.

Zhou elhunyt csapattársáról is megemlékezett. "Anthoine-nak minden jót kívánok odafentre, igyekszem büszkévé tenni, és folytatom ezt egészen a karrierem végéig" - jelentette ki Zhou augusztus 31-én elhunyt társáról.

A francia az Arden csapatban versenyzett, halálának körülményeiről elrendelt vizsgálat eredményei a következő hetekben várhatóak.

"Anthoine mindig a családunk része marad. Mindenképpen szerettük volna kitüntetni őt, és biztosítani, hogy minden szezon végén megemlékezünk róla. Róla szerettük volna elnevezni az év újoncának járó díjat, amelyért vélhetően ebben a szezonban végig harcban lett volna" - mondta Bruno Michel az F2 vezérigazgatója.


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Audi is elhagyja a WTCR-t
Következő cikk Kubica nagyon elégedett a DTM-es tesztjével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország