A NASCAR mellett Le Mans-t is bevenné a Ford az új Mustanggal - Galéria

A Ford hivatalosan is bemutatta a 2024-es Mustangot, az utcai modell mellett pedig a leendő motorsport-projektjeiket is bejelentették, köztük egy Le Mans-projekttel.

Mustang GT3

Hivatalosan is bemutatta a Ford a Mustang következő generációját, amelyet egy 2,3 literes négyhengeres EcoBoost, és egy hagyományos 5 literes szívó V8-as motorral dobnak majd piacra.

Az utcai modell mellett azonban egy széleskörű motorsport-programot is bejelentett a Ford. A szokásos NASCAR és Supercars autók mellett a Ford bejelentette, hogy a Multimatic Motorsporttal közösen GT3-as és GT4-es változatot is készítenek.

További híreink:

Bill Ford, a márka ügyvezetője be is jelentette, hogy 2024-ben a GT3-as Mustanggal újra rajthoz fognak állni a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen, illetve a GT3-as és a GT4-es Mustang is versenyezhet majd az IMSA-ban.

Mustang da corsa
Mustang GT3
Mustang GT3
Mustang GT4
MustangGT3garage
Ford Mustang GT Gen3
Ford Mustang GT Gen3
Ford Mustang GT Gen3
Ford Mustang GT Gen3
9

A Ford nem is olyan régen, 2016-ban még kategóriagyőzelmet aratott Le Mans-ban a GT szuperautójukkal, 50 évvel a legendás GT40 győzelme után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen, amikor két lóerő felveszi a versenyt százötvenöttel
Következő cikk Drugovich: az F2-es bajnoknak maradnia kellene a szériában, ha nem kap F1-es ülést

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország