A Forma-1 után az F2 is módosította a naptárját
A módosított Forma-1-es naptár után a Forma-2 is megerősítette a változtatásait 2021-re. Igaz, itt nem történtek akkora átszervezések, mint a „nagytestvérnél”, de azért van néhány jelentősebb csúsztatás.
A Forma-1 ma reggel bemutatta a módosított versenynaptárát a 2021-es szezonra. Egy ideje már számítani lehetett a változásokra, melyek többek között Imolát, Melbourne-t és Bahreint is érintik. Most a Forma-2 is hivatalossá tette a saját módosításait.
A Forma-2 szorosan kapcsolódik a Forma-1 versenyhétvégéihez, tehát számítani lehetett rá, hogy ha utóbbi naptárát hivatalosan is módosítják, úgy az előbbinél is változtatásokat fognak végrehajtani. Az F2 előnye azonban, hogy náluk a szezon alapból Bahreinben kezdődik, tehát ők az idény elejéről egyetlen versenyt sem veszítettek el.
Imola érkezése azonban némi átformálásra késztette az F2-t is. A Szaúd-Arábiában és Abu-Dhabiban megrendezni kívánt versenyhétvégéket áthelyezték új dátumra, előbbit december első hétvégéjén, utóbbit pedig a tervezetthez képest egy héttel később tartják meg.
Összevetve tehát a két sorozat változtatásait ki lehet jelenteni, hogy a Forma-1 jóval nagyobb módosulásokon ment keresztül, mint a kistestvér szerepét betöltő Forma-2, amely az eredeti dátumban indítja útjára a szezonját.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.