A Dacia a 2025-ös Dakar-ralira összehozza az álomcsapatot

A Dacia megerősítette, hogy leigazolták Nászer el-Attiját a 2025-ös Dakar-ralira, ahol Sébastien Loebbel és Cristina Gutierrezzel fogják alkotni a gyártó felállását.

Nasser Al Attiyah firma por Dacia

A Dakar-rali jövője eddig is biztos volt, de Nászer el-Attija Daciahoz igazolásával eldőlt, hogy a jövőben sem maradunk izgalmak nélkül. A román gyártó nem sokkal a 2024-es viadal előtt jelentette be az ötszörös győztes leigazolását, azonban csak 2025-ben fogja vezetni az egyelőre még be nem mutatott járművet.

A konstruktőr pár hónapja jelentette be, hogy 2025-től beszáll a világ legkeményebb versenyébe, ahol az egyik autójukat a WRC-legenda Sébastien Loeb fogja vezetni, de a csapat tagja lesz még Cristina Gutiérrez is. A kétszeres W2RC-bajnok érkezésével gigaerőssé vált a trió.

El-Attija tehát egy egyértelműen nagy ambíciókkal rendelkező projektbe száll be, ahol már az elejétől a győzelem lesz a cél, de várható volt, hogy náluk fog kikötni, mióta bejelentette a Toyotától való távozását, még ha a 2024-es kiírást a Prodrive-val kezdi is meg.

Az ötszörös Dakar-győztes és szokásos mitfahrere, Matthieu Baumel természetesen tesztelni fogja jövőre az autót, hogy az felkészülten érkezzen meg a ralira, mindezt a fenntartható mobilitás jegyében, amit – némileg ellentmondásos módon – a szaúdi olajipari óriás, az Aramco segítségével valósítanak be, közölte júliusban Denis Le Vot csapatfőnök, még amikor a Dacia bejelentette indulási szándékát.

A Toyota mindeközben bemutatta új festését a WEC-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Andrettitől a címvédőhöz pártolt át az IndyCar egyik legnagyobb szponzora
Következő cikk Megérkezett a TCR World Tour 2024-es versenynaptára, itt védheti meg címét Michelisz Norbert!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország