A 2019-es Festival of Speed nagy fináléja élőben a Motorsport.comon

A Goodwood-birtokon tartott éves hegyifutam köré szervezett autós fesztivál vasárnapi napjáról is élőben közvetít a Motorsport.com, a program és livestream a kattintás után tekinthetőek meg.

Goodwood Trophy Lockie Maserati

Fotót készítette: Jeff Bloxham / Motorsport Images

Ahogyan minden nyáron, úgy idén is megrendezik a nyugat-sussexi 4900 hektáras Goodwood-birtokon az ilyenkor szokásos Festival of Speedet, amely nem más, mint egy hegyifutammal egybekötött autós fesztivál, ahol a világ legnagyobb márkái képviseltetik magukat, nem csak a pályán, hanem egyes bemutatók, felvonulások keretében is, és mind a négy nap élőben követhető a Motorsport.com streamjén.

A lóerők örömünnepeinek ezen eseményének záróakkordjaként vasárnap a szervezők a szokásos felvonulások és bemutatók mellett egyéb érdekességekkel is kedveskednek. Lesz egy blokk, ahol Michael Schumacher karrierje  előtt óhajtanak megemlékezni, illetve egy interjú is Jackie Stewarttal, a britek háromszoros forma-1-es világbajnokával. Magyar idő szerint délután ötkor pedig jön a hétvége fénypontja, a hegyifutam, ahol a résztvevőknek a Goodwood-birtokon kialakított pályán kell a lehető legrövidebb idő alatt végigmenni. A 41,60 másodperces abszolút rekordot még Nick Heidfeld állította be 1999-ben egy McLarennel, aki pedig kíváncsi arra, hogy sikerül-e ennek a közelébe kerülni, az alábbi stream-en nézheti élőben:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamarosan új elektromos sorozat indulhat
Következő cikk Tassinak fel kellett adnia, Monteiro nyert hazai pályán a harmadik futamon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország