Renault: „Többet vártunk a junior pilótáinktól”

Mia Sharizman, a Renault Sport Akadémiájának igazgatója visszafogottan értékelte a csapat junior pilótáinak 2020-as teljesítményét.

megosztás
hozzászólás
Renault: „Többet vártunk a junior pilótáinktól”

A Renault új névvel vág neki a 2021-es évadnak, ugyanis Alpine márkanév alatt fognak versenyezni az új idényben, és Esteban Ocon mellett a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso lesz a csapat másik pilótája.

Az év elején kitűzött cél, miszerint olyan junior pilótákat neveljenek ki 2021-re, akik beléphetnek a Formula-1 mezőnyébe nem teljesült, a Renault Sport Akadémiáján versenyző fiatal pilóták egyelőre nem állnak készen arra, hogy fellépjenek a királykategóriába.

Guanyu Zhou és Christian Lundgaard a Renault színeiben a Formula-2-ben versenyeztek a 2020-as idényben, melyben a kínai pilóta a végösszesítésben a hatodik, míg dán versenytársa a hetedik helyet foglalta el.

Még több F1 hír:

„Nagyobb reményekkel vágtunk neki az F2-nek Zhou-val és Christiannal, és valahol csalódottak vagyunk az eredmények miatt, hogy végül csak a hatodik és hetedik helyen végeztünk a tabellán, annak ellenére is, hogy volt néhány erős teljesítményünk a bajnokságban, melyek futamgyőzelemmel vagy dobogós helyezésekkel zárultak” – nyilatkozta a Mia Sharizman.

Sharizman a 2020-as idényre visszatekintve szót ejtett arról is, hogy büszkévé teszi őket, hogy az Akadémiához szerződik az az Oscar Piastri, aki idén megnyerte a Formula-3 bajnoki címét, Davidtól és Caio Collettől viszont többet vártak.

Collet a Forma Renaultban versenyzett és végzett második helyen év végén, míg David a tabella tizedik helyét szerezte meg a végelszámolásban.

Még több F1 hír:

„Oscar bajnoki győzelme az FIA Formula-3-ban elképesztő teljesítmény, és nagyon büszkék vagyunk rá” – magyarázta Sharizman. „Mindazonáltal Caio és Hadrien szereplése elmaradt a várakozásoktól, hogy elsőként végezzenek a sorozatban, de a szezon előrehaladtával láttunk potenciált Caio fejlődésében, ami összhangban van a céljainkkal."

"Tisztában vagyunk vele, hogy a versenyzőink képesek jobb teljesítményre, és ők is tudják, hogy jövőre jobban kell szerepelniük hogy feljebb tudjanak lépni az Akadémián. Biztos vagyok benne, hogy képesek rá.”

Zhou, Lundgaard és Piastri lehetőséget kapott arra, hogy vezessék a csapat 2018-as Forma-1-es autóját a bahreini versenypályán, Zhou pedig Fernando Alonsóhoz is csatlakozott a „fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban a 2020-as autóval.

Még több F1 hír:

Sharizman szerint ez az együttműködés jövedelmező volt mind a három fél számára: „Nagyon boldog voltam, hogy az Akadémiánk versenyzői hiba nélkül végrehajtottuk a tervezett tesztprogramot, különösen annak tükrében, hogy a járványhelyzet miatt számos korlátozással kellett megbirkóznunk” – jelentette ki Sharizman.

„Zhou és Christian óriási hasznot húztak abból, hogy lehetőségük nyílt bepillantást nyerni egy F1-es felkészülésbe. Ebben az évben a csapat kiegészült Oscarral, aki rögtön megismerkedhetett egy F1-es versenyautóval."

"Ez jutalom volt neki azért, hogy megnyerte az FIA F2-es bajnoki címét, amit teljes mértékig megérdemelt. Nagyszerűen teljesített, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas potenciál rejlik benne, amit hamarosan mindenkinek megmutathat.”

Ajánlott videó:

 „Hosszú távra tervezünk az F1-ben!” – jelentette ki a Daimler főnöke

Előző cikk

„Hosszú távra tervezünk az F1-ben!” – jelentette ki a Daimler főnöke

Következő cikk

Az FIA növelni kívánja a nők szerepét a Motorsport Világtanácsban és a Szenátusban

Az FIA növelni kívánja a nők szerepét a Motorsport Világtanácsban és a Szenátusban
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat FIA F2 , Motorsportok
Versenyzők Guan Yu Zhou , Christian Lundgaard , Oscar Piastri
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Szántó Dániel