Fabian Vettel az Audi TT Cupban: ez csak a kezdet, a tanulás a cél

Sebastian Vettel öccse mindenféle nyomás nélkül indul az Audi TT Cupban, és hangsúlyozta, ne legyenek nagyon az elvárások, mert ez csak a kezdet számára. A német úgy fogalmazott, a motorsport a vérében van.

Fabian Vettel - Audi TT Cup

Fabian Vettel - Audi TT Cup

Nemrég vált hivatalossá, hogy a 18 éves Vettel indul a DTM betétfutamaként szolgáló sorozatban, melyben Keszthelyi Vivien is rajthoz áll. Ez lesz az első éles bevetés a kisebbik Vettel számára.

„Úgy vélem, részben a véremben van a dolog. Kvázi a versenypályán nőttem fel a bátyám révén, egész életemben dolgom volt a versenyautókkal. Ehhez jön még a szenvedély is”- mondta a Sport Bildnek.

Ehhez képest igen későn döntött úgy, hogy élesben is kipróbálja magát. „Korábban sosem volt ez beszédtéma. Mindig is a bátyám körül voltam, és sosem gondoltam rá, hogy nekem is ez lehetne a hivatásom. Mindnyájan átéltük, hogy mit ért el a bátyám a Forma-1-ben. Egyszer csak nekem is kedvem lett hozzá, és most egyszerűen meg akarom próbálni.”

„8-9 kilenc éves korom óta olykor beültem Sebastian egyik régi gokartjába, ahogy az apám is – de sosem igazi verseny keretében. Ez az év a tanulásról fog szólni. A tapasztalatszerzés érdekében, és azért, hogy megnézzem, mi hogyan működik. Mindezt nyomás nélkül”- részletezte. „Ezt nem szabad elfelejteni: nekem ez még csak a kezdet, miközben a többiek már sok-sok évnyi gokartozást tudnak maguk mögött.”

 

Fabian Vettel - Audi TT Cup
Fabian Vettel - Audi TT Cup

 

Elkerülhetetlen, hogy össze fogják hasonlítani testvérével, aki éppen a Ferrarival száll harcba a címért a Mercedes ellen.

„Tudom, hogy nagy figyelem fog övezni, de ezzel együtt tudok élni. Mindig azt hallgatom az apámtól: ’Korábban ezt csinálta a bátyád is’. Vagy azt: ’Ő is úgy vitatokozott, ahogy te ’. Nyilvánvaló, hogy akadnak párhuzamok. Bizonyos helyzetekben Sebastian tanácsokkal is ellát. Ugyanakkor próbálom magam megvetni a lábam, egyedül megtenni az első lépést a motorsportban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kettős bevetés: Spa mellett Austinban is szerepelnek a Ford GT-k
Következő cikk Kihívásokkal teli szezonnyitója volt Keszthelyi Viviennek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország