Motorsport.com hírek

A motorprogramon ment el Block esélye a GYMKHANA Griden

Ken Block rendkívül élvezte a johannesburgi eseményt, és az sem törli le a mosolyt az arcáról, hogy csak a negyedik lett az AWD kategóriában.

Ken Block, Hoonigan Racing Division

Fotót készítette: Monster Energy

Block csapattársától, Andreas Bakkerudtól kapott ki a harmadik helyért zajló csatában, szombaton pedig egy váltót is gallyra vágott, amit röpke 20 perc alatt ki is cseréltek neki a szerelők. Az esemény fő arca és „atyja” nagyon élvezte a hétvégét, reméli, a Grid folytatja a sikeres menetelést a jövőben.

„Lenyűgöző volt az egész rendezvény itt Dél-Afrikában, Johannesburgban – hihetetlen munkát végzett a Monster Energy és a szervezők”- mondta az amerikai.

„Egész hétvégén nagyon gyorsak voltunk, a végén nagyon szoros időket futottunk a Volkswagen Polókkal – csak az utolsó szakaszokban sikerült felülkerekedniük. Ezt követően jött a csata köztem és Andreas között”- tért át a harmadik helyért vívott menetre. „Legyőztem az első körben, majd elvégeztünk némi módosítást a motorprogramon, aminek az lett a vége, hogy valamivel jobban ment nálam a pályán. Eszméletlen öröm volt itt menni, és még nézni is remek volt! Egyszerűen fel vagyok tüzelve, hogy folytassuk a GYMKHANA Gridet, remélem, egyre nagyobb lesz és jobb a jövőben! Köszönet minden rajongónak, aki eljött és megnézett minket, miközben versenyzünk; átkozottul jó volt!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Anya jobb egyben, 4 milliós váltó a kukában - GYMKHANA Grid
Következő cikk Jenson Button visszatért a versenyzéshez – hivatalos

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország