40 év után először nem rendezik meg a Brit Ralit a WRC-ben

A koronavírus okozta helyzet miatt a Brit Ralit sem rendezik meg a WRC-ben, ami azt jelenti, hogy 40 év után ez lesz az első ilyen alkalom. A szervezők nagyon csalódottak, de nem tudnak mit tenni. A világbajnokság 2020-as folytatása erősen megkérdőjelezhetővé vált.

Total

Total

A WRC számára is nagyon nehézzé vált a helyzet a koronavírus miatt. Idén eddig összesen csak három ralit tartottak meg. Portugáliában, Dél-Afrikában, Finnországban és Új-Zélandon is le kellett állítani az események körüli előkészületeket.

Még több F1 hír:

Ezek után a naptárban Törökország, Németország, Nagy-Britannia és Japán maradt. Legutóbb a Finn és az Új-Zéland ralit mondták le. A két eseményt érintő bejelentés 24 órával követte egymást. A dominó azonban nem ért véget.

Most az Egyesült Királyságban jelentették be, hogy nem rendezhetik meg a Brit Ralit. Hétfőn a walesi miniszter jelezte, hogy szerinte a nagyobb sportesemények leghamarabb csak jövőre térhetnek vissza.

A Brit Rali szervezői hangsúlyozták, nem volt könnyű számukra meghozni a döntést. Szorosan konzultáltak erről a legfontosabb finanszírozási partnerükkel, a walesi kormánnyal, de a koronavírus miatt kötelességük volt elengedni az eseményt.

A szervezők azonban már megkezdték a munkát a következő évi Brit Ralin, és nem rossz hangulatban teszik ezt, független attól, hogy szomorúak a rali törlése miatt. Úgy fogalmaztak, hogy ebben a helyzetben ez volt az egyetlen döntés, amit meghozhattak, miután nagyon körültekintően jártak el.

A Brit Rali eddig csak két alkalommal nem volt ott a naptárban a második világháborút követően: 1957-ben a szuezi válság miatt, valamint 1967-ben a száj- és körömfájás kitörése eredményeként.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wickens váltja a W Series bajnokát a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen
Következő cikk Megvan, hol nézheted a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország