2021-ben visszatérne az F2-be a tavalyi Spa-i baleset másik súlyosan megsérült résztvevője

Juan Manuel Correa reménykedik abban, hogy már 2021-ben vissza tud térni a Formula 2 mezőnyébe, miután jól halad a felépülése a tavalyi szörnyű Spa-i balesetből, amelyben az életét vesztette Anthoine Hubert.

 Juan Manuel Correa, Sauber Junior Team by Charouz

Juan Manuel Correa, Sauber Junior Team by Charouz

Gareth Harford / Motorsport Images

Juan Manuel Correa volt az a pilóta, aki oldalról belecsapódott a pálya bukóterébe visszaguruló Hubertbe, amelynek nyomán súlyosan megsérült a jobb lába, és a tüdeje is.

Correa két hétig kómában feküdt a baleset után, de utána hazatérhetett az Egyesült Államokba, ahol azóta is folytatja a rehabilitációját.

A Formula 2 Instagram oldalával készítette live-interjú során elmondta, hogy „jól alakul” a rehabilitációja, és reményei szerint már jövőre vissza tud térni az F1 elsőszámú utánpótlássorozatába.

„Nagyon hamar felépültem, keményen nyomtam a versenyzői szemlélettel, mindig a szükségesnél többet csináltam, de ez eddig jól működött” – nyilatkozta az amerikai pilóta.

„Van még előttem egy pár műtét, de az év végére terv szerint el fog tűnni a fémlemez a lábamból, ami azt jelenti, hogy akár már decemberben autóba ülhetek.”

 

Correa most hétvégén Spaban tartózkodik, az F2 vendégeként, és reményei szerint végre le tudja zárni életének ezt a szakaszát most hétvégén.

„Úgy éreztem, van még módja annak, hogy lezárjam ezt a fejezetet, de ami a legfontosabb, hogy elbúcsúzhassak Anthoine-tól. Ezt nem tudtam még rendesen megtenni Miamiból, ez húzódott folyamatosan. Ki akartam jönni erre a hétvégére, és az F2 meghívását gondolkodás nélkül elfogadtam.”

„Örülök, hogy itt lehetek, örülök, hogy ismét láthatom ezeket az embereket a paddockban, de nagyon érzelmes hétvége lesz ez számomra.”

Correa azt is elárulta, hogy Hubert szülei, és az ő családja folyamatosan kapcsolatban voltak a felépülése alatt.

Juan Manuel Correa, Sauber Junior Team by Charouz

Juan Manuel Correa, Sauber Junior Team by Charouz

Fotó készítője: FIA Formula 2

„Pár nappal a baleset után már írtak a szüleimnek, az állapotom felől érdeklődve. Nagyon aggódtak miattam. A barátnője, Julie meglátogatott Londonban a kórházban, amikor még kómában voltam. Van egy képem is arról, ahogyan még mesterségesen tartanak életben, csövekkel, meg mindennel, ő pedig ott ül mellettem. Ez szerintem igazán megmutatja, hogy milyen remek emberek, és azt is, hogy mennyire kedves srác volt Anthoine.”

„Nagyon jó ember volt. Jó barátom volt, még a versenyzés mellett is, pedig nem feltétlenül kötünk barátságot azzal, aki ellen versenyzünk. Nagyon lazán kezelt mindent, és mindig pozitív volt.”

„Nehéz róla beszélnem. Amikor ma idevezettem, a pályát nézve a hideg is kirázott, és szinte minden csak rá emlékeztet. Még mindig hihetetlen, ami történt. Annyire nem tűnik valósgosnak. Egyszerűen elszomorít, a családja miatt is, rájuk is sokat gondolok. Elsősorban miatta vagyok itt most hétvégén, hogy lezárhassam ezt a fejezetet, és továbbléphessek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Még egy világbajnokság látogathat a Hungaroringre
Következő cikk A Formula 2 végleg visszavonultatja a 19-es rajtszámot Hubert emlékére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország