Räikkönen a NASCAR-os lehetőségről: „Mit veszíthetek, magamért csinálom!”
A Forma-1-es világbajnok Kimi Räikkönen a 27. helyről indulhat a ma esti Watkins Glen-i NASCAR-futamon, ezt követően pedig azt sajnálta, hogy nem tudott több kört teljesíteni a kvalifikáció előtt.

Tegnap rendezték a NASCAR Watkins Glen-i időmérőjét, amelyen Kimi Räikkönen a 27. pozíciót szerezte meg a Trackhouse Racinggel a 39 fős mezőnyben, így a középmezőnyből rajtolhat a ma esti futamon.
Még a kvalifikáció előtti sajtótájékoztatón arról kérdezték a Jégembert, hogy miért vállalja a kockázatot a NASCAR-ban való szereplésre F1-es világbajnokként, aki határozottan azt mondta, magáért versenyez:
„Nem látok semmilyen kockázatot ebben. Miért ne? Mit veszíthetek? Hogy rosszul szereplek egy NASCAR-futamon vagy bármilyen másik versenyen? Nem érdekel!” – válaszolta a finn a Motorsport.com szerint.
„Magamért versenyzek. Akkor is elérhetnék jó vagy rossz eredményeket, ha 20 futamon indulnék. Bármilyen okból kifolyólag alakulhat rosszul egy futam. Ebben nem látok semmi negatívumot, kiváló lehetőségnek tartom ezt a szereplést, de persze nem könnyű a dolog.”
Az időmérő után pedig azt mondta az NBC-nek, hogy szívesen teljesített volna több kört a kvali előtt, de élvezte a megmérettetést. A futam magyar idő szerint 21 órakor fog indulni, és Magyarországról is követhető élőben.
„Nyilvánvalóan jó lett volna több kört teljesíteni, és úgy is éreztem, hogy nagy potenciál rejlik benne. Viszont nem voltam biztos abban, hogy milyen íveket használjak, és egyszerűen nem volt elég köröm ahhoz, hogy minden összeálljon, de jó móka volt.”
„Nem volt semmilyen várakozásom, és ott vagyunk valahol a középmezőnyben, szóval rendben van a dolog” – mondta Räikkönen, majd hozzátette, hogy az időmérő és a futam között a felkészülésre fog koncentrálni, hogy ne kövessen el „buta” hibákat.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.