BRÉKING

NASCAR: 2017-től még a mostaninál is kevesebb szerelő a boxkiállásoknál?!

Európai szemmel (adott esetben Forma-1-hez szokott szemmel) furcsa lehet látni egy NASCAR-versenyt, mennyire kevesen dolgoznak az autókon egy-egy boxkiállás során. Ez szám a jövőben tovább csökkenhet.

A NASCAR Sprint kupa monstrumain egy-egy kerékcsere és/vagy tankolás során (nem feltétlenül kell mind a kettőt végrehajtani a kiállások idején) maximum hat szerelő "veheti kezelésbe" az autókat. Ezzel, és egy jól végrehajtott boxmunkával egy kiállás nagyjából 11 másodpercet vesz jelenleg igénybe, viszont könnyen lehet, hogy mindennek hamarosan búcsút inthetünk.

Információk szerint a csapatok és a NASCAR már jó ideje arról egyeztetnek, hogy tovább csökkentsék a boxkiállásokkor dolgozó személyzet számát, hatról öt főre. Akár az is elképzelhető, hogy mindez már a 2017-es szezonban megvalósul, ennek célja pedig a költségek csökkentése lenne. Az a csapatokra lenne bízva, hogy mindezt hogy valósítják meg, azonban a legvalószínűbb megoldás szerint az abroncsokkal innentől egy ember foglalkozna. Ez jelenleg két ember feladata.

Az intézkedésnek két előnye is lehet, ugyanis a költségcsökkentésen kívül csapatonként egy-egy potenciális veszélyforrással kevesebb lenne a boxutcában, ugyanis egy esetleges baleset során így eggyel kisebb az esélye, hogy a szerelők közül valaki megsérüljön. A tankolások és a kerékcserék időről időre megváltoznak, a mostani tankolási rendszert például 2011 óta alkalmazzák. Amikor ezt bevezették, ugyancsak eggyel csökkent a boxutcai személyzet száma, ugyanis addig a mostaninál eggyel többen, heten dolgoztak az autókon.

A jelenleg bevett szokások szerint az autón dolgozó hat ember közül kettő az első abroncsokért felel (egy leveszi a régit, egy pedig hozza az újakat), kettő a hátsóért (ugyanilyen leosztásban), egy szerelő felemeli az autót, a hatodik feladata pedig a tankolás, ez a rendszer alakulhat át, akár már a következő évtől. Extrém esetekben előfordult, hogy egy versenyzőnek hosszabb tankolásra volt szüksége, ilyenkor ebben ketten segítettek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-nek erre van szüksége: Twitter, Snapchat, Facebook és minden, ami trendi, menő
Következő cikk "Csalódott vagyok. Kis túlzással olyan, mintha lelőtték volna a kutyámat, annyira versenyezni akartam."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország