Újdonsült riválisa nem hisz abban, hogy Raikkönen nyerhet a NASCAR-ban

A közel ötvenszeres futamgyőztes Denny Hamlin szerint a vasárnap a Cup Series-ben debütáló Jégembernek semmi esélye nem lesz a futamgyőzelemért harcolni, hiszen jóval több időbe telik alkalmazkodni a szériához.

Kimi Raikkonen

Kimi Raikkonen

Project91

Már csak néhány maradt hátra Kimi Raikkonen NASCAR Cup Series-debütálásáig, a várakozás pedig egyre nagyobb.

A Jégember a tavalyi Forma-1-es szezonzárón ült utoljára versenykörülmények között versenyautóban, s bár azóta több lehetősége is adódott, szeretett volna a lehető legjobban felkészülni az új kihívásra.

A finn pilóta a Trackhouse Racing harmadik autójának volánja mögött gurulhat ki a Watkins Glen versenypályára, az üléspróbán és a teszteken pedig már a múlt héten átesett. Mint azt ő maga is elmondta, egyáltalán nem szórakozásból száll ismét versenybe, szeretné a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségből.

Még több F1 hír:

Raikkönen korábban már részt vett egy-egy versenyen a NASCAR második és harmadik vonalában, és sosem titkolta, hogy érdeklődik a tengerentúli széria iránt, azonban a legtöbb versenytárs kételkedik abban, hogy komoly eredményekért harcolhat vasárnap.

Danny Hamlin, a Joe Gibbs Racing versenyzője is úgy vélekedik, ennél jóval több időre lenne szüksége a finnek, hogy valóban győzelemért küzdjön, hiszen egyáltalán nem könnyű az átmenet a formaautózás és a NASCAR között.

„Ez egy nagyszerű lehetőség neki és a Trackhouse-nak is, de ami azt illeti, nem hiszem, hogy valós esélye lenne a győzelemre. Ha megnézzük azokat a pilótákat, akik sikeresen nyergeltek át az együléses versenyzésből a kétüléses autókba, nekik is hosszú időbe telt eljutni a csúcsra“ - vélekedett Hamlin.

 

„Van persze néhány kivétel, de például Juan Pablo Montoyának is eltartott egy darabig, amíg alkalmazkodott. A dolgot tovább bonyolítja, hogy olyan rutinos versenyzőkkel kell megküzdeni, akik jól ismerik a szériát, minden szükséges információnak és adatnak birtokában vannak.“

„Azt hiszem, jót tesz a sportágunknak, ha kap egy kis nyilvánosságot, de ezen kívül nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen pilóták érkezése túlzottan felborítaná a verseny dinamikáját“ - tette hozzá Hamlin.

Alonso, a ravasz vén róka: a sikerhez el kell tudnom fojtani mások erősségeit

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Raikkönennek fogalma sincs, mennyire agresszívak a NASCAR-versenyzők“
Következő cikk Hol közvetítik Kimi Räikkönen NASCAR-futamát?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország