Legendás típussal hajtana a győzelmekre a Ford 2019-től a NASCAR-ban

Egy igen komoly és meglepő hírrel szolgált a Ford kedden, bejelentve: azt tervezik, hogy a NASCAR-sorozat legfelső osztályában, a Monster Energy Cup Seriesben indulnak 2019-től, méghozzá a Mustangot küldve csatába.

A NASCAR modern érájában, vagyis 1972 óta a Ford három típussal küzdött a győzelmekért a legfelső, most éppen Monster Energy Cup Seriesnek hívott (korábban Winston, Nextel, illetve Sprint Cup Series) osztályában: a Thunderbird, a Taurus és a Fusion kapta a feladatot az oválokon.

A sorozat három gyártójának egyikeként tevékenykedő Ford (a másik kettő a Toyota és a Chevrolet) most egy igencsak masszív hírrel nyitott, és a gyár részéről elmondták, 2019-től az a tervük, hogy a Mustangot használják a Cup versenyein, a sorozat történetében általuk negyedikként használt típusként. A hírek szerint jelenleg a tesztek a kezdeti fázisban tartanak, a hivatalos, formális bejelentésre idén nyárig kerülhet sor.

 

"Nagyon boldog vagyok a hír miatt." - mondta sajtóközleményében Edsel B. Ford II, a Ford igazgatósági tanácsának tagja. "A Mustang az ország autógyártásának ikonikus, megkerülhetetlen darabja, és annál jobb döntést nem is hozhattunk volna, hogy pályára küldjük a NASCAR legmagasabb, legtöbbet látott osztályában. Alig várom."

A csapatok, illetve tulajdonosaik, már egy ideje pedzegetik a típusváltást a Fordnál, nemrég például a márka egyik sztárversenyzője, Brad Keselowski mondta azt, hogy itt lenne az ideje a váltásnak, mert a jelenleg használt típus egyre inkább "ósdinak" számít a riválisok autóival összevetve.

A Fordot jelenleg hat csapat összesen tizenhárom autóval képviseli a NASCAR Cup Seriesben, a bajnokságot vezető Kyle Busch mögött pedig a következő öt helyezett mind-mind Fordot vezet. Szintén fordosok nevéhez fűződik az eddigi nyolc futamból négy győzelem, amiből hármat Kevin Harvick, a negyediket pedig a 190 versenyes nyeretlenségi sorozatot megszakító Clint Bowyer szerzett.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Monster Energy NASCAR Cup , Egyéb autósport
Versenyzők Brad Keselowski , Clint Bowyer , Kevin Harvick
Csapatok Team Penske , Wood Brothers Racing , Roush Fenway Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke 2019, cup series, ford, ford mustang, monster energy cup series, mustang, nascar