Zarco visszatér az utolsó három MotoGP-versenyre

Johann Zarco ismét lehetőséget kap arra, hogy a MotoGP-ben versenyezzen. A nagy tehetségnek tartott motoros az LCR Hondát fogja húzni a királykategória utolsó három versenyén a szezonban.

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Takaaki Nakagami hasonló vállproblémákkal küszködik, mint amitől Marc Marquez szenvedett tavaly, és a világbajnokot decemberben meg is kellett operálni. A spanyol rekorder felépülése a vártnál lassabb és bonyolultabb volt, és úgy tűnik, hogy Nakagami is hasonló helyzetben találta magát, aki a következő hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíj után kés alá fekszik,

Az LCR emiatt helyettest keres, és szinte biztosan Johann Zarco lesz az, aki megkapja a lehetőséget. Az egyik legnagyobb tehetségnek tartott versenyző nemrég távozott a KTM-től, ahol még egy teljes szezont sem húzott le. Az utolsó három versenyen így ő lesz az, aki Nakagami motorjára pattanhat. Eredetileg 2020 év végéig volt szerződése a KTM-mel, de a kapcsolat nagyon nem működött közöttük.

Az LCR és a Honda nem volt hajlandó kommentálni a helyeztet, ám a lapunk úgy tudja, hogy a következő napokban az üzlet megerősítésre fog kerülni. Egyelőre azonban nem tudni, hogy mi lesz jövőre Zarcóval, aki idén akár Marquez csapattársa is lehetett volna, de a KTM mellett tette le a voksát. Mint később kiderült, rossz döntést hozott.

A japánok pedig Jorge Lorenzóval kötötték össze magukat, aki messze gyengébben teljesít a vártnál és több futamot is ki kellett hagynia a sérülései miatt. Nem lehet tudni, hogy a kapcsolat megmarad vagy sem, ahogyan azt sem, hogy Nakagami hosszabbíthat az LCR-nél 2020-ra. Legutóbb azonban úgy nyilatkozott, hogy közel a megállapodás és azt reméli, hogy a lehető leghamarabb bejelenthetik a dolgot.


Marc Marquez, a Honda MotoGP-világbajnoka idén már a 8. címét húzta be, és egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legsikeresebb motorversenyzője legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újra lesz Brazil Nagydíj a MotoGP-ben
Következő cikk Marquez a Honda * motorja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország