Zarco úgy érzi, menedzsere segít neki a legtöbbet a jelenlegi helyzete átvészelésében

Johann Zarco szerint ez volt az a futam, amin a legjobban tudta a KTM a gumikat kezelni, és bár továbbra is a hátsó felén kullognak a mezőnynek, új menedzsere rengeteget segít neki abban, hogy "ne kezdjen önpusztításba" emiatt.

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarco körül az utóbbi időben beindult az élet, legalábbis pár napja még kénytelen volt hevesen cáfolni azokat a híreszteléseket, hogy otthagyná a KTM-et a Honda Superbike-ban induló csapatáért, vasárnap pedig a szezonbeli legjobb eredményét elérve a tizedik helyen zárt – mondjuk ehhez kellett, hogy Jorge Lorenzo vezetésével négyen kiessenek előle, de a francia ennek ellenére boldogan értékelt:

„A gumiválasztásunk jól sikerült, ez mindenképpen pozitívum. Ha három szakaszra kéne bontanom a futamot, azt mondanám, a középső volt a legerősebb, nagyon erős tempónk volt, folyamatosan tartottam a lépést Tito Rabattal, és pár körig még küzdöttem is vele, szóval az, hogy legalább egy emberrel, aki elvileg jobb nálam tudtam tartani a lépést, már nagy örömöt okozott.”

Még több F1 hír:

„Aztán jöttek a problémák. Korábban is tapasztaltam a futamon, és úgy nézem, hogy az egész szezonban jellemző ránk, hogy az utolsó 10 körre a gumi bemondja az unalmast. Mondjuk annyi öröm van az ürömben, hogy most csak az utolsó négy kör volt szenvedés, szóval ilyen szempontból akár örülhetnék is.”

„Összességében a legjobb eredményünket értük el idén, de ez nagyban köszönhető annak, hogy négyen az elején kizuhantak előlem. Ami meglepett, az az, hogy élőben láttam az egész bulit, az elején a hetedik-tizedik hely környékén jöttem, akkor még az is megfordult a fejemben, hogy fel is zárkózhatok az élbolyra, de végül visszaestem, és onnantól már csak vártam a futam végét.”

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

A francia versenyző az utóbbi időben egy új menedzser szárnyai alatt építgeti karrierjét, és mint elmondta, ez nagyban segít neki, hogy fel tudja dolgozni a közelmúlt kudarcait:

„Ő a lehető legjobb dolog, ami történhetett velem jelenleg, nagyon sokat segít abban, hogy helyén kezeljem a dolgokat. Jelenleg a csapatnak nem a vb-cím a célkitűzése, és ő segített azzal, hogy ezzel együtt a saját rövidtávú céljaimat is átkalibráljam. Most hétvégén is mondta, hogy „jó dolog, hogy nyerni akarsz, de ne agyalj rajta, tedd el ezeket a dolgokat későbbre”, az hogy ilyenekkel helyretesz sokat segít, hogy ne kezdjek önpusztításba emiatt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo nagyon akart, ezért tarolta le a katalán élmezőnyt
Következő cikk Lorenzo egy nappal vb-t befolyásoló borulása után ismét esett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország