Zarco szerint ennél csak gyorsabb lesz

Az LCR Honda motorjával versenyző francia Johann Zarco, miután egyenes ágon került be az időmérő edzés második szakaszába, úgy gondolja, hogyha megszokja a motort, ennél csak gyorsabb lehet.

Johann Zarco, Team LCR Honda

Johann Zarco, Team LCR Honda

Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarco ölébe nem várt lehetőség pottyant az Ausztrál Nagydíj előtt: az LCR Honda egyik versenyzője, a japán Takaaki Nakagami vállműtéte miatt megüresedett egy hely, és őt kérték meg a pilóta pótlására, azaz Zarcónak akadt még egy esélye arra, hogy bebizonyítsa a királykategória csapatainak, hogy kijár neki egy hely a rajtrácson.

Még több hír:

A francia, akinek csak az ausztrál, illetve a malajziai tesztek tapasztalata van az új motorral, azzal a céllal érkezett meg Sepangba, hogy az első hétbe kerül, és már az időmérőn megvolt erre a lehetősége. Miután a harmadik szabadedzésen egy gyors utolsó körrel egyenes ágon beverekedte magát a Q2-be, ott végül a kilencedik rajtkockát csípte meg, ezzel ő volt a második legjobb hondás a mezőnyben, tekintve, hogy Marquez bukása után csak a 11. lett.

A versenyző az időmérő után elmondta, némi rozsda még van rajta, de arra vár, hogy megszokja a Hondát, mert akkor szerinte a jelenleginél is gyorsabb tud lenni, tekintve, hogy egy remek erőforrás dolgozik a gépében:

„Egyenesen a Q2-be akartam kerülni, hogy kicsit tartalékolhassak, ez sikerült. Még mindig tanulom, hogyan kell ezt a motort kezelni, de ma reggel már sokkal jobban ráéreztem, mint még Phillip Islanden, egyre erősebben tudom kezelni a motor elejét, szóval jobban a kezemben tartom, amikor jövök ki a kanyarokból. Ha hozzászokok a dolgokhoz, ennél még gyorsabb is leszek.”

„A pálya utolsó szektorában nagyon gyors a Honda, remek az erőforrás benne, hogyha a féktávokat is ki tudom tapasztalni, akkor a legtöbbet hozhatom majd ki belőle. Az egyetlen gond a harmadik gyakorláson a bukásom volt, szélesre vettem a kanyart, és a füvön valami nagyon csúszott, ezért buktam.”


Hamarosan kezdetét veszi a Formula E következő szezonja, amiben már a Porsche és a Mercedes is csapatot fog indítani. Íme egy igen látványos felvezetés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi nem foglalkozik Marquez zavaró szokásaival
Következő cikk Dovizioso szerint Marquez agresszív, Quartararo talán ugyanezt tenné

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország