Zarco: Nem őrültség, hogy a top-10-ben végezhetünk Katarban

Johann Zarco, a gyári KTM versenyzője úgy véli, hogy elérhető cél a pontszerzés a szezonnyitó Katari Nagydíjon a MotoGP-ben.

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

KTM Images

Johann Zarco 2 évet töltött a Tech 3 Yamaha csapatánál, majd 2019-re a gyári KTM-hez szerződött. A francia versenyző Katarban teljesítheti majd első versenyét az osztrák istállónál. Zarco a 2017-es Katari Nagydíjon, élete első MotoGP futamán jól kezdett, de végül a hetedik körben kiesett, egy évvel később pedig ugyanezen a pályán megszerezte a pole pozíciót, viszont végül „csak” nyolcadik lett.

A francia szerény célt tűzött ki maga elé a 2019-es szezonnyitóra: a top-10-ben szerezne végezni, vagyis ponttal/pontokkal indítaná a szezont.

„Az időmérőn nehéz lesz rögtön bekerülni a Q2-be. A Q1-ből a Q2-be jutni pedig szintén nehéz, mivel meglehetősen kevés tapasztalatom van a Q1-ben. Néha a Q1-es körök gyorsabbak, mint a Q2 top-8-as körei. De hiszek abban, hogy jó munkával nem őrültség, hogy a top-10-ben végezhetünk. Azzal elégedett lennék, ha a top-12-ben végeznék az időmérőn, mivel ez segítene abban, hogy a futamon pontszerző helyen végezzek.” – kezdte Zarco.

Még több hír:

Zarco az utolsó sepangi tesztnapot közvetlenül a csapattársa, Pol Espargaro előtt végezve a 17. helyen zárta. A tesztről azt nyilatkozta a 28 éves versenyző, hogy a valenciai és a jerezi teszt után „sokként” érte a nagymértékű fejlődés.

„A jól sikerült sepangi teszt után elégedett vagyok, mivel a munkánk kezd kifizetődni. Amíg sikerül fenntartanom a motivációmat, úgy érzem, komoly célok elérésére lehetek képes. Sok dolgot akarunk tesztelni, az pedig időbe fog telni, hogy kipróbáljuk ezeket a dolgokat, nem fog minden varázsütésre működni.”

„Nem számítottam arra, hogy ekkorát fogunk előrelépni Malajziában. Mosolyt csalt az arcomra, és emlékeztetett rá, hogy a kínlódás ellenére bennünk van a jó szereplés lehetősége. Igaz, a riválisaink is gyorsan fejlődnek, nekünk pedig még ennél is gyorsabban kell haladnunk, hogy utolérjük őket. Nem tudom, hogy mikor kezdenek el jönni az olyan eredmények, amik megmutatják, egy szinten vagyunk velük, de remélem, ez a lehető leghamarabb így lesz.”

További híreink:

Végül Zarco arról beszélt, hogy hogyan halad az a vezetési stílusának az alkalmazkodásával új KTM motorjához.

„Lépésről lépésre haladok. Sok dolgot kell kontrollálnunk, nem egy dolog jelenti a különbséget. A tél folyamán próbáltam azon gondolkodni, min változtathatnék, hogy egy új ajtót nyissak meg. De ha változtatás nélkül képes leszek jó eredményekre, az azt jelenti, hogy a természetes tehetségem elég jó. Nekem folyamatosan fejlődnöm kell, ugyanakkor a motor is olyan irányba fog haladni a beállításokkal, hogy minél jobban feküdjön a stílusomnak.” – zárta Zarco.

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Johann Zarco, Red Bull KTM Factory Racing

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez trendet teremtett a könyökérintéssel a MotoGP-ben
Következő cikk Marquez simán nyerhetne a KTM-mel, de a fizetését inkább fejlesztésekre költik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország