Zarco Lorenzo példája miatt bizakodó a Ducatira váltás kapcsán

Johann Zarco a 2020-as idényben az Avintia Ducati csapatával fog versenyezni. A francia magabiztos, ugyanis szerinte a Ducatinál sok különböző stílusú versenyző tudott jól teljesíteni.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

A kétszeres Moto2-bajnok Johann Zarco bár először azt mondta az Avintia Ducati csapatára, hogy nem topcsapat, végül mégis hozzájuk szerződött.

A tavalyi év második fele problémásan alakult a KTM-mel a francia versenyző szempontjából, és a San Marinói Nagydíj után távozott a KTM-től. Viszont a szezon utolsó három versenyén ismét rajthoz állhatott: a sérült Takaaki Nakagami helyére ugrott be az LCR Hondához.

Jorge Lorenzo az előző szezon végén vonult vissza. A spanyol versenyzőnek problémái voltak a Hondához való alkalmazkodással – hasonló problémákkal küzdött Lorenzo akkor is, amikor 2017-ben a Ducatihoz igazolt.

Viszont idővel Lorenzo és a Ducati „egymásra hangolódott”, miután a Ducati több fejlesztést is bevetett, hogy Lorenzo jól tudjon teljesíteni, a munka pedig futamgyőzelmekben fizetődött ki.

„Lorenzo példája nagyon pozitív számomra.” – mondta Zarco a MotoSprintnek.

További híreink:

„Ugyanis Lorenzo stílusa nagyon egyedi: rendkívül tiszta és precíz, és ha nem érzi magát megfelelően, akkor nem tud gyors lenni.”

„És soha nem féleredményeket szállított, hanem vagy lassú volt, vagy nyert a Ducatival. Ez alapján azt gondolom, hogy a Ducati mérnökei hozzá szabták a motor fejlesztéseit. Amikor nyert, a tiszta Lorenzót láthattuk.”

Erre alapozva Zarco úgy gondolja, hogy a Ducati erősségei közé tartozik az, hogy alkalmazkodnak a versenyzők kéréseihez, és ez lehetőségeket nyitott meg Andrea Dovizioso, Danilo Petrucci és Jack Miller előtt.

„A Ducati képes arra, hogy a versenyző által kijelölt úton haladjon, míg a Honda, akik egy olyan erős versenyzővel rendelkeznek, mint Marc Marquez, konzervatívabban állnak a motorfejlesztéshez.”

„A Ducati pedig lehetőségeket nyitott meg Dovizioso, Petrucci és Miller előtt, akik így a dobogókért képesek harcolni. Ezért nekem csak a motivációmon, az eltökéltségemen és a sebességemen kell dolgoznom.”

Még több hír:

Zarco az LCR Hondával teljesített három futam alatt csak három pontot szerzett, de elmondása szerint sikerült „visszaszereznie az érzést” a Hondával.

„Míg a KTM-mel szenvedtem, addig a Hondával sikerült visszaszereznem az érzést. Igen, rizikós volt a Hondához igazolnom, ugyanis egy olyan motorral versenyeztem, amivel Marquez győzelmekre képes.”

„És ez azt jelentette volna, hogy ha lassú lennék a Hondánál, akkor talán távoznom kell – hasonlóképpen, mint Lorenzo. Nem tudom, hogy Jorge miért nem érezte magát kényelmesen a Honda-motoron. Talán a fizikai problémái miatt, de megértem a döntését.”

„Én nem szereztem dobogót a Hondával, de nem voltam lassú. Szóval a ducatis kihívás nem ijeszt meg. Persze nem tudtam jól teljesíteni a KTM-mel, de azzal a motorral egyébként sem lehetett futamokat nyerni.”

„Lorenzo eleinte kicsit szenvedett a Ducatival, de aztán győzni is tudott velük. És összességében sok különböző stílusú versenyző tudott jól teljesíteni náluk, ez pedig önbizalommal lát el.” – mondta Zarco.


A legendás Forma-1-es illusztrátor Giorgio Piola eleveníti fel emlékeit a Williams FW14B-ről, minden idők egyik legjobb versenyautójáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csalással vádolják az FIM-et Marquez és Rossi világbajnoki címei kapcsán
Következő cikk Dovizioso: Javulnom kell az időmérőkön!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország