Zarco elmondta, hol folytatja jövőre

Johann Zarcót sokáig a Repsol Honda második ülésével hozták szóba, azonban azt Alex Marquez kapta meg. A francia Moto Journalnak pedig elmondta, amit sejteni lehetett: az Avintia Ducatival folytatja.

Johann Zarco, Team LCR Honda

Johann Zarco, Team LCR Honda

Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarcót a valenciai hétvégén hozták szóba az Avintia csapatával, miután egyértelművé vált, hogy nem ő kapja meg a Jorge Lorenzo visszavonulása után szabadon maradt ülést a Repsol Hondánál – a japán gyártó Alex Marquez mellett döntött.

A kétszeres Moto2-bajnok Valenciában még a Motorsport.com kérdésére rögtön visszautasította a feltételezést, hogy az Avintiához igazolhat, mondván: az Avintia nem egy topcsapat.

Azonban Johann Zarco a valenciai futam utáni hétfőn beszélt a Ducati menedzsmentjével, és a hétfői nap későbbi részében az Avintia bejelentette, hogy a Ducati hivatalos partnerei lesznek 2020-ra – sokak ebbe azt látták bele, hogy így próbálja meggyőzni az Avintia a francia versenyzőt.

Még több hír:

Zarco leigazolása csak még valószínűbbé vált azzal, hogy múlt héten Karel Abraham megerősítette, hogy elvesztette a helyét az Avintiánál.

Aztán Zarco a Moto Journal francia kiadásának elárulta, hogy megállapodtak az Avintiával. Zarco azt is elmondta, hogy a Ducati menedzsere, Luigi Dall’lgna győzte meg őt a szerződésről.

„Tény, hogy Luigi Dall’lgna mondta nekem azt, hogy megbízhatok benne, és jó döntés lesz jövőre az Avintiához szerződni. Mivel még ekkor is kételkedtem az Avintia csapatának képességeiben, találkozni akartam a korábbi főszerelőmmel, Massimo Branchininivel.”

„Massimo azt mondta, hogy bízzak meg Luigiban. És Luigi Dall’lgna fog gondoskodni arról, hogy találjon egy jó főszerelőt.”

További híreink:

Zarco elmondása szerint tulajdonképpen nem is az Avintiához, hanem a Ducatihoz szerződött, és reméli, 2021-ben már a gyári Ducatinál versenyezhet.

„Emellett nem úgy tekintem, hogy az Avintiához szerződtem, hanem úgy, hogy a Ducatihoz. A célom 2020-ra az, hogy ne végezzek a top-10-en kívül, és aztán 2021-ben a top-7-ben akarok végezni a gyári csapattal.”

Várhatóan még ezen a héten meg fog érkezni a hivatalos bejelentés az Avintiától Johann Zarco leigazolásáról.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Crutchlow: Lorenzo sikeres lehetett volna a Hondával
Következő cikk Alex Marqueznek nem fog sokat mondani a testvére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország