Vinales kerüli az újításokat, ezért fejlődött

Maverick Vinales úgy érzi, hogy a szezon második felében bemutatott formajavulása annak tudható be, hogy mindent megpróbál kihozni a Yamaha specifikációjából.

Race Winner Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Srinivasa Krishnan

Maverick Viñales idén a szezonzárón ismét azért küzdhet, hogy 2017 után újra három futamgyőzelemmel zárja a szezont, ehhez azonban Valenciában nyernie kell. A szepangi tempójából kiindulva, ez nem lehetetlen, a Yamaha spanyol versenyzője az előző nagydíjon magabiztosan húzta be idei második győzelmét. Vinales sokat javult a nyári szünet után, malajziai győzelme mellett további három dobogós szereplése volt, és akár már meg is lehetne a harmadik idei győzelme, de Ausztráliában a győzelemért harcolva esett ki.

Gondolhatnánk, hogy a szezon második felében való feljavulása a Yamaha fejlesztéseinek köszönhető, a gyári csapat a misanói tesztre szénszálas irányítókart és iker kipufogókat vitt, de ezeket versenyen csak Valentino Rossi próbálta ki, ám Japánban már ő is elvetette az újításokat. Vinales csak edzésen próbálta ki az új elemeket, mert elmondása szerint szerette volna minél jobban megismerni az eredeti specifikációt, hogy a maximumot hozhassa ki belőle.

Még több hír:

"A fejlődés, amit elértünk a régi motorral sikerült. Meg akartam érteni, hogyan kell vezetni, hogyan kell kihozni a maximumot, dolgozni akartam az elektronikán, ez volt a feladat" - mondta Vinales. "Még jobban eggyé kellett válni a motorral, ez volt a legfontosabb, tartani a tempót a kanyarokban, és kihozni minden ponton a Yamahából a legtöbbet."

"Egész évben próbálkoztam, de volt, amikor meg kellett állni. Ez egy gyári csapat, amelynél nagyon sok mindent meg kell tenni. Szezon közben nagyon komplikált megtartani a motort, és mégis fejlődni. Még ha voltak is új elemek, ugyanazzal a motorral mentem, hogy minél jobban megértsem magam és a motort is." - jelentette ki a spanyol.

Vinales nem tagadja, hogy idén Fabio Quartararo berobbanása nagy befolyással volt a Yamahánál zajló eseményekre, az újonc ugyanis nagyon passzol a japán márka motorjához. "Azt gondolom, hogy ha egy Yamaha van előtted, az sosem rossz, mert ez is segít megérteni, hogyan lehet a motort irányítani. és ez is segít fejlődni. Fabiónak nagyon fekszik a Yamaha, nagyon tudja nyomni, különösen egy körön, és ebből lehet tanulni. Minden versenyen" - vélekedett márkatársának remek újonc idényéről Vinales.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mir szerint csak azért kapott büntetést, mert újonc
Következő cikk Dovizioso szerint sosem volt még ekkora a szakadék a Ducati és a Yamaha között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország