Videón Valentino Rossi drámai bukása Assenből

Egy újabb bukás és nullázás került Valentino Rossi neve mellé, miközben a csapattársa, Maverick Vinales megnyerte a versenyt Assenben. Ebből akár egy súlyos sérülés is lehetett volna.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez még mindig nagyon magabiztosan vezeti a bajnokságot 160 ponttal a neve mellett Andrea Dovizioso előtt, aki legutóbb csak negyedik lett, míg a bajnoki riválisa másodikként ért célba. A harmadik helyen a Ducati másik gyári versenyzőjét, Danilo Petruccit találjuk, aki idén még egyetlen egy alkalommal sem esett ki, és 108 ponttal várja a folytatást, ami 8 egységgel kevesebb, mint a csapattársa esetében.

A legjobb ötben még Alex Rins (101 pont) és Valentino Rossi van ott, akinek 72 pontja van, de a legutóbbi három futamot még befejezni sem tudta, de így is jobban áll, mint a csapattársa, Maverick Vinales, aki megnyerte a versenyt Assenben, amivel egy igen régóta tartó rossz sorozatot szakított meg. Érdekesség, hogy Rossi legutóbb 2017-ben nyert versenyt a MotoGP-ben, Hollandiában.

A Yamaha világbajnok Takaaki Nakagamival ütközött össze. Eleinte úgy tűnt, hogy a az LCR Honda versenyzője súlyos sérüléseket szenvedhetett, de szerencsére nem volt erről szó. Rossi az első másodpercekben a fejét fogta, majd miután érzékelte, hogy gond van a társával, azonnal odasietett hozzá. Valentino az esetet követően bocsánatot kért, amiért eltalálta a japánt,.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Petruccinak sokba került, hogy óvnia kellett Doviziosót
Következő cikk Méltatlan helyzetben a MotoGP-legendák: Rossi és Lorenzo féltérden

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország