Videó: Marquez esése a sepangi teszt harmadik napjáról

Az alábbi videón megtekinthető Marc Marquez vasárnapi balesete a sepangi szezon előtti teszt harmadik napjáról. Szerencsére a Repsol Honda spanyol versenyzője sérülés nélkül megúszta az esést.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez, a Repsol Honda versenyzője a második sepangi tesztnap után a harmadikat sem úszta meg esés nélkül. A spanyol versenyző a téli vállműtétje óta nincs teljesen egészséges állapotban, de az a célja, hogy a katari szezonnyitón már teljes mértékben fitt legyen.

A regnáló világbajnok vasárnap 47 kört teljesített, és a 12. helyen végzett, a tesztnap után pedig így nyilatkozott:

"A nap közben kicsit összeestem, délután mentem vissza, de elestem, mert már nem volt elég energiám" - mondta Marquez.

Még több hír:

"Elértem a fizikai határaimat, mert reggel kicsit jobban nyomtam. A testhelyzetem még mindig nem olyan, mint amilyet szeretnék" - tette hozzá a hatszoros MotoGP-világbajnok spanyol, aki azt is elmondta, hogy egyik esése sem befolyásolta sérülését.

"Más körülmények között meg tudtam volna menteni az eséstől a helyzetet, de a vállam mostani állapotában, nem ez a helyzet. Eljutottam a testemmel a határig" - mondta Marquez vasárnap, amikor a szombati naphoz hasonlóan 47 kört tett meg, pénteken tízzel kevesebbet teljesített.

"Nagyszerű volt a reggel, ezt akartuk folytatni délután is. Azonban a szünetben nem tudtam pontos visszajelzéseket adni, mert úgy éreztem, hogy nem sikerült a legjobbamat hozni" - elemezte ki a sepangi teszt utolsó napját Marquez, aki szerint a Repsol Hondára kemény munka vár, mert a riválisok fejlődtek.

További híreink:

"A Hondának folyamatosan dolgoznia kell, mert a riválisok egy kis lépést megtettek, a Yamaha és a Suzuki is javult" - mondta a spanyol címvédő, aki a következő napokban a rehabilitációra figyel.

"Meglátjuk, hogy ezek a napok után hogyan reagál a vállam, de azt reméltem, hogy jobban fogom magam érezni. A jobb oldalam 60 százalékos állapotban van, de én azt hittem, hogy azok az izmok nem annyira fontosak, mint amennyire" - mondta Marquez.

A lenti videón megtekinthető Marquez balesete, amelyben szerencsére nem sérült meg a spanyol versenyző.

 

Egészen közelről a gyári Suzuki MotoGP csapatának legújabb, és egészen különleges festése. Egy igen komoly évfordulót ünnepelnek ezzel a japánok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Beindították az AlphaTaurit is, így szól a Honda! (videó)
Következő cikk Piros szín is lehet a Mercedes Forma-1-es autóján?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország