Váratlan, varázslatos hétvége Silverstone-ban

Egy egészen meglepő lehetőség talált meg nemrégiben, amelynek köszönhetően olyan élményekben lehetett részem a silverstone-i MotoGP-hétvégén, amelyre ha csak rágondol, máris beleborzong egy vérbeli motorsport-fanatikus.

fbagnaia_motogp_silverstone_sunday_vaclavduskajr_09452

Miközben már nagy erőkkel készültünk kollégáimmal a Magyar Nagydíjra, egy váratlan, egyben felvillanyozó lehetőséggel keresett meg a főnököm: a Monster Energy meghívott a MotoGP Brit Nagydíjára! Egy vérbeli motorsport-imádóból ez hasonló érzést vált ki, mint egy versenyzőből a győzelem, egy csatárból a gólszerzés vagy egy Latifiből a Q3-ba való bejutás.

Ha ez nem lett volna még elég, az is hamar kiderült, hogy nemcsak versenylátogatásról van szó, hanem hat, a Monster által szponzorált versenyzővel is készíthetek interjút, köztük a 2021-es világbajnok Fabio Quartararóval és a 2020-as bajnokkal, Joan Mirrel is.

Azon felül tehát, hogy életemben először kilátogathattam egy MotoGP-futamra és készíthettem interjúkat a sorozat sztárjaival, ezt éppen egy legendás helyszínen tehettem meg. Csütörtökön maréknyi újságírótársammal együtt el is határoztuk, hogy ha már itt vagyunk, végig is sétálunk a pályán. Ekkor még nem is sejtettem, hogy a legnagyobb problémát nem az 5,9 km-es pályahossz fogja jelenteni.

Történt ugyanis, hogy a pálya kellős közepén járva a BMW M2-es biztonsági autó sofőrje szólt nekünk, hogy 10 percünk van elhagyni a pályát, ugyanis promóciós köröket fognak futni. Ezzel nem is lett volna gond, de ekkorra már a pálya megnyitásait lezárták, a kapukat bezárták, hát nem volt más választásunk, mint a régi bokszutcában átugrani a kerítésen, hogy ne legyünk láb alatt.

Még több hír:

Szintén csütörtökön tapasztalhattuk meg a versenyzők emberi oldalát. Fabio Quartararo a paddockból egy kisgyerekkel sétált vissza a Yamaha vendéglátóegységébe, hogy egy aláírt sapkával ajándékozza meg, míg Franco Morbidelli szívesen szóba elegyedett velünk az interjúk elkészítése után is.

Pénteken az első szabadedzés után egy legendás vendéglátóegységben ebédelhettünk, amely a Severino Hospitality névre hallgat, és 1993-as alapítása óta a Severino-család működteti a remek olasz fogásokat felszolgáló éttermet, amelyben korábban többek között Michael Schumacher és Valentino Rossi is megfordult.

A pénteki nap legfontosabb pályaprogramja, a MotoGP második szabadedzése is felejthetetlen élményekkel szolgált, ugyanis Tomas barátommal és kollégámmal a sajtóközpont melletti, a bokszutca feletti teraszon néztük végig az FP2-t, amelynek leintésekor a később második helyen végző Maverick Vinales egy biccentéssel és integetéssel nyugtázta jelenlétünket. Silverstone normál esetben is sugározza magából a motorsportot, ez az érzés viszont a többszörösére növekszik, amikor egy méterre tőled száguldanak el a motorok.

A napot egy nagy közös gokartozás zárta a Milton Keynes-i gokartpályán, ahol a Monster Energy több sportolója és vendége vehetett részt egy 40 fős futamon, amelyen nem meglepő módon a sportolók rendesen „kifújták az újságírók orrát”.

Joan Mir a silverstone-i pályán

Joan Mir a silverstone-i pályán

Fotó készítője: Monster Energy

Szombaton a harmadik szabadedzés után a VIP Village bokszutcai sétájára igyekeztünk, amikor Tomas kollégám kis híján Quartararo áldozatává vált: a francia világbajnok pár centire hajtott el tőle a paddockban egy kisebb motorral, és bár jól hangzik, hogy majdnem elütötte, biztosak lehetünk benne, hogy a helyzet magaslatán állt a Yamaha klasszisa.

A bokszutcai séta is fantasztikus élmény volt, amit látványosan élvezett a többi résztvevő is, főleg amikor beindították előttünk az egyik Suzuki motorját. A Forma-1-gyel szemben látványos különbség volt, hogy a MotoGP világa kevésbé zárt, és a pilóták – vélhetően a kisebb felhajtás miatt is – könnyebben megközelíthetők.

 

Az „emberközeli” jelzőt csak azért nem használnám rájuk, mivel az emberfeletti teljesítmény és küzdeni akarás felfoghatatlan módon abszolút normális magatartásnak tűnik. Elég csak az e hétvégi Aleix Espargaro-bukásra gondolni: a spanyol a negyedik szabadedzésen esett nagyot, hordágyon vitték le a pályáról, mégis részt vett az időmérőn és a futamon is, előbbin hatodik, utóbbin kilencedik lett. A következő hétfőn sarokcsonttörést diagnosztizáltak a világbajnoki másodiknál – nehéz jelzőket találni a hétvégi helytállására.

Az időmérőn szokás szerint az utolsó pillanatokig kérdéses volt, hogy ki indulhat majd az élről a Brit Nagydíjon, végül a győzelemmel még nem, de 8 pole-lal már rendelkező Johann Zarco szerezte meg az első rajthelyet, az első hat helyezett pedig 2 tizedmásodpercen belül volt egymáshoz képest az ikonikus aszfaltcsíkon.

Tehát izgalmakban a kvalifikáción sem volt hiány, én mégsem tudtam teljes mértékben a motorversenyzés királykategóriájának küzdelmeire fókuszálni, ugyanis már az járt a fejemben, hogy hamarosan ott lehetek a rajtrácson a British Talent Cup futama előtt, ugyanis nyertem a MotoGP VIP Village sorsjegyével. Ez is felejthetetlen élménynek bizonyult, a java viszont utána következett.

További híreink:

Miután leküldtek minket a rajtrácsról, a kerítés mögül, a bokszfalak mellől nézhettük a versenyt, így azt is, hogy közvetlenül a rajt előtt hogyan motiválják a 13 és 17 év közötti fiatal tehetségeket, akik arról álmodnak, hogy egy nap eljutnak a MotoGP-be. A rajtnál és az azt követő körökben sem óvatoskodtak, hatalmas sebességgel húztak el pár centire tőlünk, és csak a kerítés választott el minket a versenyzőktől.

A vasárnapi napot a Brooklands Suite Hospitalityben töltöttük, amelynek a teraszáról kiválóan ráláttunk a futamok történéseire. A Moto3-as futam után nem sokkal következett a hétvége főattrakciója, a MotoGP-verseny, ami teli volt izgalmakkal. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy az 5. helyről induló Pecco Bagnaia, vagy az idén addig csak egy dobogós helyezéssel rendelkező Maverick Vinales ér majd célba elsőként.

 

Bagnaia mindössze 4 tizedmásodperccel hamarabb ért célba, mint Vinales, a harmadik helyezett Miller pedig 6 tizedre volt olasz csapattársától. A szoros befutó ezúttal tehát tényleg nem csak PR-szöveg, hiszen a sorozat történetének második legszorosabb versenyét láthattuk:, 6,6 másodperc választotta el az elsőt a tizedik helyezettől.

Amikor hétfő délután már a Budapestre tartó gépen ültem, másra sem tudtam gondolni, mint arra, milyen gyorsan elszaladt ez a négy nap, és hogy nagyon remélem, lesz még hasonló élményekben részem. Az útra mindenesetre csak pozitív érzésekkel és hálával tudok visszatekinteni, a yamahás sapkám az előszoba akasztóján pedig folyamatosan emlékeztet arra, hogy milyen csodálatos hétvégében lehetett részem.

Képek: Monster Energy


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb ülés talált gazdára a MotoGP-ben: Pol Espargaro visszatér a KTM-hez!
Következő cikk Quartararo: totális hülyeség a sprintfutamok bevezetése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország