Valentino Rossi nagyon szenved Mugellóban, és lassabb, mint tavaly

A Yamaha olasz legendája továbbra sem elégedett azzal, amit lát és tapasztal a motorján. És ez Mugellóban sincs másképp.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Miközben Marc Marquez és Danilo Petrucci is lázzal, betegséggel küszködik, Valentino Rossi a Yamahával egészségesen sem tudja felvenni a harcot velük. És ez nem Rossi hibája, hanem a motor még mindig nem működik úgy alatta, ahogy azt szeretné.

Még több F1 hír:

Rossi a 18. helyen zárt pénteken, és a leglassabb volt a Yamaha versenyzői közül. Nyilvánvalóan senki sem örült a helyzetnek, főleg azok után, hogy Vale a hétvégén a honfitársai előtt húzza.

„Hogy őszinte legyek, ez egy újabb nehéz első nap volt. Azt vártam, hogy ennél azért versenyképesebb leszek, de már az első pillanattól kezdve nem voltam nagyon gyors. És ez minden egyes pillanatban látszott. Ez a közel 0.8 másodperces hátrány is megmutatta mindezt az FP1-en.”

„Egyszerűen nem tudtam úgy körözgetni odakint, ahogy szerettem, vagy az ideális lett volna. És még lassabb is vagyok, mint tavaly. Persze mindannyian nagyon közel vagyunk egymáshoz, és emiatt is rendkívül rossz a helyzetem, mert a legtöbb helyen kis különbségek döntenek. Meglátjuk...”

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

„Az FP2 ideje alatt a kemény gumikat is teszteltük, és így tovább, de a sebesség nem volt különösen jó. A kanyarokban sincs meg a tempóm, de az egyenesben sem. Mindenhol hiányzik a sebesség, és tény, gyorsabbnak kell lennem. Sokat küszködtünk ezzel a nappal, így szombatra megpróbálunk változtatni valamin. Most az összes adatot ellenőrizni fogjuk, és megnézzük, hogy mit tehetünk a folytatásban.”

Rossi délutáni csúcssebessége 340.4 km/óra volt, de ez összességében még így is csak a 16. legnagyobb sebesség az egyenesben. Andrea Dovizioso a Ducatival majdnem 10 km/órával ment gyorsabban. A többi Yamaha 338 km/órával húzta, míg Morbidelli a 23. helyen a 333 km/ órát sem ért el.

„Sok olyan dolog van, amin még javítanunk kell, és innen nagy lépésekre van szükségünk. Igen nagy lépésekre… Szükségünk van a megoldásra, hogy az FP3-ra már ideálisabb legyen a tempónk, de ez nem lesz könnyű. Jelenleg nagyon messze vagyok, így kár arról beszélni, hogy mi lesz az időmérőn. Nem tudom… Ez még mindig csak egy péntek volt, szóval a lehető legtöbbet kell kihoznunk a folytatásból, és versenyképesebbnek lennünk. Remélem, hogy sikerül. Tudtuk, hogy itt Mugellóban nem lesz könnyű a dolgunk a hosszú egyenes miatt, de ekkora küzdelmet mi sem vártunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez és Petrucci lázasan, betegen húzza Mugellóban
Következő cikk Lorenzo állítja, messze nem olyan lassú, mint azt a pénteki ideje mutatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország