Valentino Rossi: Jó döntés született a kétversenyes eltiltással

A Petronas SRT pilótája, Valentino Rossi is kifejtette a véleményét a Moto3-as verseny egyik nagyon ijesztő balesetéről – szerinte jó döntés született azzal, hogy keményen szankcionálták Deniz Öncü veszélyes manőverét.

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT, Danilo Petrucci, Red Bull KTM Tech 3

Fotót készítette: Dorna

A vasárnapi Moto3-as versenyt 8 kör után megszakították, mivel Filip Salac nagyot bukott, és segítségre is szüksége volt ahhoz, hogy elhagyja a pályát. A szervezők úgy döntöttek, hogy egy 5 körös versennyel folytatják, azonban az újraindítás utáni 3. körben ismét komoly baleset következett.

A Tech3-pilóta Deniz Öncü Alcoba elé vágott, ezzel eltalálta Jeremy Alcoba első kerekét, amelynek következtében Pedro Acosta és Andrea Migno is eltalálta Alcobát, és a levegőbe repültek, és óriási szerencse, hogy nem esett komolyabb bajuk, Öncüt pedig két futamra eltiltották.

A biztonság központi téma most a motorversenyzés világában, ugyanis bő egy héttel ezelőtt a Supersport 300-as kategória 15 éves versenyzője, Dean Berta Vinales hunyt el a jerezi pályán történt baleset következtében.

További híreink:

A MotoGP-legenda Valentino Rossi úgy gondolja, hogy a vezetési normák „elszabadultak” a Moto3-ban, és véleménye szerint a versenybírák jól döntöttek azzal, hogy Öncüt eltiltották két versenyre.

„Nem akarok Öncüről vagy más versenyzőről beszélni, viszont úgy gondolom, helyes, hogy ilyen büntetést kapott. Valamit tennie kellett a versenybíráknak. Az a minimum, hogy most két versenyt otthont tölt, mert szerintem teljesen elszabadult a helyzet.”

„Szerintem hiba volt a Moto3-as futam újraindítása, túl veszélyes volt további öt körre elengedni őket. Olyan volt a helyzet, mint az orosz rulett. Ettől eltekintve Öncü úgy mozdult balra az egyenesben, hogy tudta, mellette van egy másik versenyző.”

 

„Potenciálisan halálos baleset lehetett volna ebből. Acosta bukása nagyon félelmetes volt, óriási szerencse, hogy nem lett semmi bajuk. Viszont már az elejétől kezdve komolyabban kell foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal.”

„A szituációnak változnia kell, még mielőtt valami komoly dolog történik. A motorversenyzés túl veszélyes ahhoz, hogy ehhez hasonló baleseteket lássunk a pályán. Tiszteletben kell tartanod a saját és a riválisaid biztonságát.”

„Ez a legfontosabb dolog, nem pedig az, hogy megszerezz egy pozíciót. Itt a fiatal srácok életével játszol, potenciálisan katasztrofális kimenetele lehet egy incidensnek” – magyarázta Rossi.

Alpine: Új csapatok jöjjenek, ne harmadik autók…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo: Életem legjobb 2. helye
Következő cikk Mir nem fogadja el a büntetését: „A versenyzés így értelmét veszti”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország