Újabb MotoGP-pilóta kénytelen kihagyni a koronavírus miatt az Európa Nagydíjat

A Tech3-csapat MotoGP-versenyzője, Iker Lecuona kihagyja majd a most hétvégén megrendezésre kerülő Európa Nagydíjat, miután karanténba kellett vonulnia Andorrában, mert a testvére, aki egyben segítője is, pozitív COVID-19-tesztet produkált.

Iker Lecuona, Red Bull KTM Tech 3

Iker Lecuona, Red Bull KTM Tech 3

Gold and Goose / Motorsport Images

Iker Lecuona keddi tesztje ugyan negatív eredményt hozott, de a testvéréé – akivel együtt lakik Andorrában – viszont pozitív lett. Az andorrai előírások szerint emiatt Lecuonának karanténba kell vonulnia a következő tíz napra, annak ellenére is, hogy ő maga nem fertőződött meg.

Jövő szerdán egy újabb tesztet végeznek majd el, melynek eredménye határozza meg, hogy versenyezhet-e a jövő heti valenciai viadalon. A Tech3 nem fogja őt helyettesíteni a mostani első versenyen.

Még több hír:

„Nagy sajnálattal kell közölnünk, hogy Iker Lecuona nem fog részt venni a Gran Premio de Europa versenyen most hétvégén” – mondta a csapat vezetője, Herve Poncharal. „Eddig csak negatív teszteket produkált, de a testvére, aki egyben a segítője is, pozitív lett, így az andorrai hatóságok elsődleges kontaktnak nyilvánították őt.”

„Ma egy újabb vizsgálat lesz nála, de még ha az negatív is lesz, akkor sem hagyhatja el a karantént az elkövetkező tíz nap során. A terv most az, hogy jövő szerdán újabb tesztet csinálnak, és ha az is negatív eredményt hoz, akkor elutazhat majd Valenciába, hogy részt vegyen a második ottani futamon.”

„Ez egy igazán balszerencsés helyzet, mindenki nagyon óvatos volt. Nagyon sajnáljuk az egészet. Most csak abban reménykedünk, hogy nem fertőződik meg, így jövő héten már ismét láthatjuk őt a pályán.”

„Ne felejtsük el, hogy ez lenne a hazai versenye, szóval ő és csapata is sokat várt ettől a két futamtól, szóval valóban nagy kár ezért. A világ jelenlegi állása miatt ezek a szerencsétlen dolgok viszont megtörténhetnek.”

Iker Lecuona, Red Bull KTM Tech 3

Iker Lecuona, Red Bull KTM Tech 3

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

„Ismét csak azt tudom mondani, hogy mindenki reménykedik abban, hogy jövő héten már visszatérhetünk a normál kerékvágásba. A mostani viadalra nem fogjuk őt helyettesíteni, így az egész Red Bull KTM Tech3-csapat az egyetlen motorosunkra, Miguel Oliveirára fog koncentrálni.”

Lecuona éppen Valenciában mutatkozott be a MotoGP-ben a tavalyi esztendőben, amikor a sérült Oliveirát helyettesítette. A spanyol a második motoros, akinek biztosan ki kell majd hagynia a hétvégi futamot a koronavírus miatt, hiszen a yamahás Valentino Rossi újabb pozitív PCR-tesztet produkált kedden.

A Yamaha még nem közölte, hogy a szerdai tesztje milyen eredményt hozott, de már kilátásba helyezték, hogy a Superbike-világbajnokságban szereplő amerikai, Garrett Gerloff veheti majd át Rossi helyét, amennyiben az olasz továbbra sem állna készen a bevetésre.

Marquez még biztosan nem tér vissza a mezőnybe


Marc és Alex Marquez a pályán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 13 éve szerezte a magyar motorsport utolsó világbajnoki címét Talmácsi Gábor
Következő cikk A világbajnokságra is nagy hatással lehet egy, a Yamaha ellen folyó vizsgálat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország