Újabb hiányzó a Francia Nagydíjról: a Ducati motorosa sem lesz ott Le Mans-ban

A Ducati gyári istállója nem sokkal korábban jelentette be, hogy Enea Bastianini kihagyja a MotoGP Francia Nagydíját, a helyét pedig Danilo Petrucci veszi majd át.

Enea Bastianini, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Bastianini még a Portugál Nagydíj sprintversenyén ütközött Luca Marinivel, a bukás következtében pedig a lapockája sérült meg. A négyszeres futamgyőztest ugyan nem kellett műteni, de pihenésre utasították őt, amíg ismét nem lesz teljesen fitt.

Ezek után a legutóbbi spanyol viadalon ugyan már megpróbált visszatérni, és teljesítette is a pénteki napot, de mivel nagy fájdalmai voltak, ezért szombaton végül úgy döntött, visszalép a versenyzéstől.

Mivel három hét választja majd el a soron következő francia futamot és az azt követő Olasz Nagydíjat, így Bastianini inkább kiüli a Le Mans-i fordulót, hogy mindenképpen ott lehessen saját és csapata hazai versenyén Mugellóban.

A Ducati pedig a márka korábbi MotoGP-s pilótájával, Danilo Petruccival pótolja majd hiányzó sztárját, aki továbbra is mindösszesen egyetlen éles versenykört tett meg a gyári alakulatnál. Petruccinak azonban ismerős lehet az olasz gárda, hiszen számos versenyt teljesített velük, jelenleg pedig a Superbike-ban is Ducatival megy.

Az olasz legutoljára tavaly indult királykategóriás viadalon, amikor Thaiföldön a sérült Joan Mirt helyettesítette a Suzukinál.

Nemrég Marc Marquez is helyzetjelentést adott magáról, miután még mindig a Portugáliában elszenvedett sérülésével bajlódik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb helyzetjelentést adott visszatéréséről Marc Marquez
Következő cikk MotoGP: Mikor tér vissza a sérüléséből Marc Marquez?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország