Újabb bejelentések a MotoGP-ben, egy hely maradt 2023-ra!
Mozgalmasan telnek a napok a MotoGP világában is, ugyanis hétfőn azt jelentették be, hogy Luca Marini marad a VR46 csapatánál a következő szezonra is, kedd délelőtt pedig az is hivatalossá vált, hogy ki fog Alex Rins mellett versenyezni az LCR Hondánál.

Bár a hétvégén nem volt verseny a MotoGP-ben, mozgalmas napokat él a motorversenyzés királykategóriája is, hiszen az utóbbi két napban két bejelentés is érkezett, ezen a hétvégén pedig Aragónban folytatódik a széria.
Hétfőn jelentették be, hogy a VR46 változatlan párossal fog indulni jövőre, ugyanis Marco Bezzecchi mellett Valentino Rossi féltestvére, Luca Marini is marad – az olasz versenyző a legutóbbi két versenyen a negyedik helyen ért célba.
Kedd délelőtt pedig az a bejelentés is megérkezett, hogy ki lesz Alex Rins csapattársa az LCR Hondánál 2023-ban. Sokáig arról lehetett hallani, hogy két japán versenyző között vacillált az istálló, és hogy vagy Nakagami Takaakit tartják meg, vagy a Moto2-es második helyezett, Ogura Ai fog érkezni.
Végül az LCR Nakagami megtartása mellett döntött, ami azt jelenti, hogy az LCR-es párosnak csak a fele fog kicserélődni, a 21 éves Ogura pedig tovább pallérozódhat a MotoGP előszobájában.
Ez azt jelenti, hogy már csak egy hely maradt kiadó 2023-ra: a GasGasnál egyelőre csak Pol Espargarót jelentették be, a várakozások szerint a Moto2-es éllovas Augusto Fernandez érkezik majd a csapathoz, aki a következő szezon egyetlen újonca lehet.
Rossi: Alonso egy kivételes bajnok, Piastri egy csalódás...
Marquez már az Aragóniai Nagydíjon visszatérhet, újra motorra ült
MotoGP: Visszatér Marc Marquez! – hivatalos
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.