Új csapat érkezik a MotoGP-be! – hivatalos
Ma délután hivatalosan is bejelentették, hogy az amerikai tulajdonú Trackhouse Racing fogja átvenni a megszűnt RNF csapat helyét a MotoGP-ben.
A 2023-as szezon befejezését követően a Dorna Sports bejelentette, hogy 2024-től nem engedélyezi az RNF részvételét a sorozatban, miután „a MotoGP közmegítélését befolyásoló módon, többször is megsértették a részvételi megállapodás szabályait”.
Ez többek között azzal függ össze, hogy az RNF többségi tulajdonosa és névadó szponzora, a CryptoDATA nem fizette ki az Osztrák Nagydíj szponzorálásáért ígért összeget, miközben a csapatnak is számos tartozása van.
Ahogy arról november végén mi is beszámoltunk, ekkor kezdtek el érkezni hírek arról, hogy a Trackhouse Racing veheti át az RNF helyét. A Trackhouse tulajdonosa Justin Marks és a zenész Pitbull, az istálló pedig a NASCAR-ban versenyez, és eddig 5 győzelmet szereztek.
A csapat eredetileg úgy tervezte, hogy 2025-től száll majd be a motorversenyzés királykategóriájába, viszont a CryptoDATA-val kialakult helyzet tarthatatlanná tette az RNF pozícióját, így a Trackhouse csatlakozása felgyorsult.
A Trackhouse kedden hivatalosan is bejelentette a terveit, és lényegében átveszik a régi RNF-csapatot és annak dolgozóit, valamint Miguel Oliveira és Raul Fernandez is náluk marad versenyzőként.
A Motorsport.com már Valenciában megtudta, hogy a Trackhouse-nak szorosabb lesz a kapcsolata az Apriliával, mint az RNF-nek volt, és az olasz gyártó lehet, hogy egy harmadik gyári motort is biztosítani fog a Trackhouse egyik versenyzőjének – ez azonban nem lesz könnyű feladat.
A Trackhouse Racing MotoGP-be való csatlakozása egybeesik azzal, hogy a sorozatban egyre nagyobb az amerikai befolyás – nemrég jelentették be, hogy a korábbi NBA-főnök Dan Rossomondo lett a Dorna kereskedelmi igazgatója.
Marks elmondta: „Ez gigantikus pillanat a Trackhouse Entertainment Group számára. Már az első naptól kezdve azon voltunk, hogy meglegyen bennünk a szükséges hajtás és szenvedély, hogy az egyik legértékesebb motorsportos szórakoztatócég legyünk a világon. A nevezésünk a MotoGP világbajnokságába csak egy újabb lépés ezen az úton.”
„Úgy érezzük, a MotoGP hatalmas növekedés előtt áll a következő években, nem csak az Egyesült Államokban, hanem világszinten. Minden hozzávaló megvan ahhoz, hogy globális tényezővé váljon: lenyűgöző termék a pályán, feltörekvő sztárok, páratlan rajongói élmény és olyan környezet, ami jól fogadja az új rajongókat.”
A csapat még a MotoGP hivatalos bejelentése előtt Twitteren bemutatta kedden motorjai festését, az amerikai zászlóra hajazó mintázat a 2017-ben tragikusan elhunyt MotoGP-világbajnok, Nicky Hayden előtt tiszteleg, aki hasonlóra festette az első Ducatit, amit a Hondától való távozása után tesztelt.
Trackhouse
Eközben megmentette a felmondási idő az AlphaTauri új csapatfőnökét, míg Wolff elismerte, a Mercedes érdekeit nézte Sainz balesete után.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.