Tömegjelenet az első kanyarban, újabb sima Marquez-győzelem a Magyar Nagydíj sprintjén a MotoGP-ben!
Miután Fabio Quartararo az első kanyarban elesve majdnem a fél MotoGP-mezőnyt letarolta, Marc Marquez kényelmes tempóban galoppozhatott be a célba a MotoGP Magyar Nagydíjának sprintjén a Balaton Parkban.
Enea Bastianini, Red Bull KTM Tech 3, Marc Marquez, Ducati Team
Fotót készítette: Attila Kisbenedek / AFP via Getty Images
Miután az időmérő edzésen nem talált legyőzőre, a MotoGP idei bajnokságát vezető Marc Marquez kezdhette meg az első helyről a Balaton Parkban rendezett Magyar Nagydíjat, míg legnagyobb riválisa, testvére, Alex, csak a 14. helyről indulhatott egy rajtbüntetés után.
A hatszoros MotoGP-bajnok remekül kapta el a rajtot és megőrizte pozícióját, nem úgy, mint a Yamaha versenyzője, Fabio Quartararo, aki túl későn fékezett a belső íven és az első kanyarban elesett. A második helyről rajtoló Bezzecchi és Bastianini is ki kellett, hogy szélesítse a pályát a francia esése miatt, előbbi a nyolcadik helyre csúszott vissza, utóbbi pedig a kilences kanyarban kiütötte Johann Zarcót és ő is kiesett.
A második és harmadik helyre így a két VR46-os Ducatival Fabio di Giannantonio, valamint Franco Morbidelli jöttek fel. A harmadik körre Marquez előnye már egy másodpercre nőtt, míg a két VR46 mögött a két gyári Honda csatázott, egy körrel később Mir szélesre vette az ötös kanyart, így Fermin Aldeguer mögé csúszott a hatodik helyre. Brad Binder kisebb javításokra közben kiállt a bokszba.
Az ötödik körben az első hármas tagjait továbbra is egy-egy másodperc választotta el egymástól, hátrébb pedig a 10. helyért vívott nagy csatát Pedro Acosta és Jorge Martin, a fiatal spanyol járt azonban pórul, a 11-es kanyarban kicsúszott alóla a motor. Szerencsére a bajnoki címvédőt nem vitte magával, ő is visszaugrott a gépére és a 17. helyen folytatta a versenyt.
A hetedik körre Marquez két és fél másodpercre növelte az előnyét, míg hátrébb Luca Marini hibázott a másik Hondával, ezzel pedig felhozta magára Aldeguert. Alex Marquez lassan, de biztosan dolgozta magát előre a mezőnyben, a nyolcadik helyen tartott ekkor, míg Alex Rins hosszabbított körös büntetést kapott az utolsó sikán levágásáért.
A végéig aztán maradt Marquez több mint két másodperces előnye a többiekkel szemben és mögötte sem változott a sorrend, di Giannantonio és Morbidelli állhattak még dobogóra, míg Marini sikerrel tartotta maga mögött Aldeguert.
A hatodik helyen Mir végzett, a pontszerzők között volt még Bezzecchi, Alex Marquez és a végén Pol Espargarót megelőző Martin. Marc Marquez előnye ezzel 152 pontra nőtt testvérével szemben, holnap 14 órától jön a teljes távú futam a Balaton Parkban.
|
1
-
2
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Helyezés | Versenyző | # | Motor | Kör | Idő | Intervallum | Átl.seb (km/h) | Kiesés | Pont | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 1 | |
93 | Ducati | 13 |
21'13.465 |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 2 | |
49 | Ducati | 13 |
+2.095 21'15.560 |
2.095 | 9 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 3 | |
21 | Ducati | 13 |
+3.595 21'17.060 |
1.500 | 7 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Teljes eredmény | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Update: büntetést kapott a világbajnok!
Oszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások