Többéves hosszabbítást írt alá a Hondával a japán versenyző

A mai sajtóközleményből kiderült, hogy a japán Takaaki Nakagami 2021-ben is a MotoGP-ben marad, arról azonban még nem esett szó, hogy milyen specifikációjú motort vezethet jövőre.

Takaaki Nakagami, Team LCR Honda

Fotót készítette: MotoGP

Takaaki Nakagami az idei „őrült” szezonban meglehetősen jól teljesít, hiszen a pontverseny ötödik helyén áll, mindössze 29 ponttal lemaradva a bajnoki éllovas Joan Miről. A mai bejelentéssel pedig biztossá vált, hogy 2021-ben is marad a motorversenyzés királykategóriájában.

Az LCR pedig hosszabbított a Hondával, ami szintén fontos dolog volt a hosszabbítás kapcsán. A Honda arról nem ejtett szót a sajtóközleményben, hogy milyen specifikációjú motorral versenyezhet jövőre Nakagami, ahogy arról sem, hogy pontosan hány évre hosszabbított.

További híreink:

„Nagyon boldog vagyok, hogy 2021-ben és az után is folytathatom a versenyzést az LCR Honda IDEMITSU csapatával. Hálás vagyok a Hondának a nagylelkű támogatásukért, amivel segítenek nekem, hogy a maximális potenciált hozzam ki magamból ebben a szezonban.”

„A legjobbamat fogom nyújtani annak érdekében, hogy a hátralevő versenyeken is erős eredményeket szerezzek, és hogy az idei lendületre tudjak építeni 2021-ben. Magasabbra célzom a Hondával, és örülök, hogy közösen folytathatjuk a munkát” – mondta Nakagami.

Nakagami csapattársa az LCR-nél Alex Marquez lesz, aki még korábban kétéves hosszabbítást írt alá. A Moto2 tavalyi bajnoka az egyetlen a Honda idei versenyzői közül, aki már dobogóra tudott állni – ez az esős Francia Nagydíjon és Aragóniai Nagydíjon sikerült a spanyolnak. Nakagami idei legjobb eredménye az Andalúz Nagydíjon szerzett negyedik pozíció.

13 éve lett világbajnok Kimi Räikkönen…


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Mirt és a Suzukit kell legyőzni a bajnoki címhez"
Következő cikk Marquez már nem tér vissza ebben a szezonban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország