Több tengerentúli versenyt töröltek, de egy új helyszínt be is jelenthet a MotoGP

A MotoGP törölte az eddig még kérdéses argentín, thai és maláj versenyeket az idei versenynaptárból, de Portugáliát a naptárhoz adhatják, ezzel már 14 versenyre bővülhet a 2020-as naptár.

Circuit building at Portimao

A 2020-as MotoGP-versenynaptár a valaha volt leghosszabbnak indult, 20 futammal, Katarban kezdtek és Valenciában végeztek volna a csapatok, de Amerikába és Ázsiába is kiruccantak volna. A koronavírus-járvány miatt azonban az első osztály katari futamát (A Moto2 és Moto3 csapatai már Dohában voltak, amikor a beutazási korlátozásokat bevezették, így az ő versenyeiket megrendezték) törölni kellett és újra kellett keverni a menetrendet.

Júniusban egy előzetes naptárat tettek közzé, mely júliusban két jerezi fordulóval indult és novemberben érne véget egy valenciai duplázással. A négy tengerentúli versenynek is hagytak helyet, hogy legkésőbb december 11-én meg lehessen őket rendezni.

Ebből hamar három lett, elsőnek az Egyesült Államok Nagydíja került törlésre, a MotoGP promóter Dorna most jelezte, a maláj, a thai és az argentín hétvégékből sem lesz semmi, bár Thaifölddel 2026-ig szerződést hosszabbítottak.

További híreink:

Carmelo Ezpeleta, a Dorna Sports vezérigazgatója elmondta: „Nagy szomorúsággal jelentjük be az Argentín, Maláj és Thaiföldi Nagydíjak törlését, ezek nagyon fognak hiányozni az idei szezonból. A rajongók szenvedélye, akik gyakran más kontinensről utaznak csak a MotoGP miatt Termas de Rio Hondóba, Buriramba vagy Sepangba, lenyűgöző.”

„Örömmel közölhetjük azonban, hogy egy újabb európai nagydíj került az idei naptárba és felfedhetjük új szerződésünket, aminek hála legalább 2026-ig ellátogatunk Thaiföldre. A három tengerentúli futam visszatérését nagyon várjuk, és mint mindig, köszönöm a rajongók megértését és türelmét.”

Egy újabb futam kerül majd bejelentésre augusztus 10-én, a Motorsport.com értesülései szerint a Portugál Nagydíj térhet vissza az Algarvéra szezonzáróként. Ez az eredeti november 15-i zárás után egy héttel, 22-ére kerül majd.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Az Algarve a MotoGP hivatalos tartalékpályája és várhatóan a következő években is lesz szerepe, valószínűleg Valenciával váltják majd egymást a szezonok végén. Múlt héten a Forma-1 is bejelentette, hogy lesz itt verseny, a MotoGP 2012 óta először teszi tiszteletét az országban, akkor még Estoril adott otthont a Portugál Nagydíjnak.

1986 óta ez lesz az első szezon, amikor csak Európában versenyez a mezőny, idén az ausztrál, japán, brit, német, holland, finn és olasz futamokat kellett törölni, de az idei szezon a jerezi duplával már el is indult, Fabio Quartararo mindkettőt megnyerte, Marc Marqueznek az első futamon szenvedett felkar-törése miatt a második fordulót ki kellett hagynia, így egyelőre pontja sincs.

Marquez így beszélt arról, miért döntött a második verseny kihagyása mellett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Dovizioso nem írja le Marquez bajnoki esélyeit
Következő cikk Marquezt újra műteni kellett, csúszhat a visszatérés!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország