„Sportszakmailag Valentino Rossi és Marc Marquez is egy szemét!”

Az ötszörös MotoGP-futamgyőztes Marco Melandri azt mondta, hogy Marc Marquez és Valentino Rossi is sportszakmailag egy szemét, korábbi érák versenyzőit pedig nem szeretné összehasonlítani a jelenlegiekkel.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Bár Valentino Rossi tavaly év végén visszavonult, így is több szezonon keresztül tudott harcolni Marc Marquezzel, aki a közös időszakuk alatt 6 MotoGP-címet szerzett, míg Rossi 2009-ben szerezte meg az utolsó címét.

Az ötszörös MotoGP-futamgyőztes Marco Melandri pedig úgy gondolja, hogy Marquez vetett véget a Rossi-érának, sportszakmailag pedig hasonlóan „szemetek” voltak – utalt arra, hogy hogyan versenyeznek/versenyeztek a többi pilóta ellen.

Még több hír:

„Marquez vetett véget a Valentino Rossi-érának, és ezzel megnyitott egy új érát. Marc sok mindenben olyan, mint Valentino: sportszakmailag egy szemét. A pályán mindent megcsinált, amit korábban Vale tett” – idézte Melandrit a crash.net.

Marc Marquez korábban elismerte, hogy a motorozási stílusát Casey Stonertől vette, aki viszont hozzá képest „csak” kétszer lett bajnok a királykategóriában. Amikor az olaszt megkérdezték, hogy melyikük a jobb versenyző, így válaszolt:

„Nem hiszek az összehasonlításokban. Ma már más idők járnak, Giacomo Agostini sem tudna 15 világbajnoki címet nyerni, hiszen nem lehet kettőt behúzni egy év alatt. Az életmód, az edzés, a motorozás és a motor típusa is más – lehetetlen összehasonlításokat végezni” – mondta Melandri.

Megvan a Red Bull büntetése a költségsapka átlépésének ügyében!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bagnaia: bajban leszek, ha túl óvatosan próbálok versenyezni
Következő cikk Így lehet Fabio Quartararo 2022 MotoGP-világbajnoka a valenciai szezonzárón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország