Sokáig tart, mire a Ducati kijavítja legnagyobb gyengeségét

A Ducati idei szenvedésének a felelőse a motor kanyarban mutatott tempója, és az olasz gyári istálló tisztában is van vele, hogy nem lesz egyszerű, és pláne nem rövid, mire sikerül kijavítani a gondot.

Andrea Dovizioso, Ducati Team, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Michelin Sport

A Ducati éveken keresztül folyamatos fejlődéssel tudott a MotoGP élvonalába kerülni, ám idén a gyári csapatnak kisebb nehézsége támadt, és ez elsősorban Andrea Doviziosóék kanyarsebességén mutatkozott meg. Az olaszok világbajnoki esélyese csak ötödik helyen végzett a Német Nagydíjon, ami után a Ducati jelezte, hogy teljes erőbedobással a kanyarsebesség javításán fognak dolgozni, ahelyett hogy hiába üldözik Marc Marquezt.

Ugyanakkor az osztrák hétvégén a Ducati technikai igazgatója, Davide Barana azt is jelezte, hogy kizárólag egy problémára koncentrálni veszélyes, mert ezzel éppen az erős pontjait bolygathatják meg.

"Felismertük, hogy a kanyarodási sebesség az a terület, ahol sokat fejlődhetünk. De fontos, hogy ne felejtsük el, hogy folyamatosan kell fejlődni azokon a területeken is, amelyek erősek, mert ha csak egy részre koncentrálunk, elveszítjük az előnyünket a többiben" - jelentette ki Barana. "Nos, egyre jobbnak lenni a kanyarokban, egy viszonylag hosszú folyamat, sok időre van szükség, mert tesztelni kell ahhoz, hogy bebizonyosodjon, amit gondolsz. Ez időigényes, és ez az indoka, hogy elérjünk a fejlődés egy bizonyos pontjára."

Még több hír:

És tény, hogy a Ducati korábban a végsebesség területén kiemelkedett a mezőnyből az olaszok erőforrásának köszönhetően, még a Honda sem volt képes a Ducati teljesítményére, de a japánok idén sokat faragtak a hátrányukból. Barana szerint a Ducati mérnöki múltjának köszönhetően a motorfejlesztés könnyebb feladat az olaszoknak.

"Amikor elkezdtük a MotoGP-t, teljesen más megoldásokra volt szükség, és merőben el is tértünk a riválisoktól. Abban az időben nagyon nehéz volt összehasonlítani minket a többiekkel, mert nagyok voltak a különbségek. Aztán 2013-tól már elég hasonló lett az elképzelés a vázakról, és azóta a vázat és a motort egy időben fejlesztjük" - utalt még a kezdetekre a technikai igazgató. "Talán a motor terén nagyobb a tapasztalatunk, komoly a múltuk ezen a területen. És talán igaz, hogy még mindig egyszerűbb az erőforrás fejlesztése, mint a vázé. De utóbbira éppen ezért amennyire csak tudunk, odafigyelünk" - mondta Barana.


Kamui Kobayashi a hazai közönsége előtt parádézhatott, ami végül egy második helyet hozott számára a Super Formula bajnokságban, továbbra is harcolván a címért, de hamarosan növelnie kell a tétet.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A MotoGP legszebb rajtrácslányai az Osztrák Nagydíjról
Következő cikk Újabb csere a MotoGP-ben, ezúttal a Brit Nagydíj előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország