Rossinak is nagy szerepe volt Lorenzo szerződtetésében

A MotoGP legenda Valentino Rossi azt mondja „nagy nyomást gyakorolt” a Yamahára, hogy szerződtessék korábbi riválisát, Jorge Lorenzot a 2020-as idényre. Lorenzo 2017-ben szerződött a Ducatihoz, majd egy sikertelen évet töltött a Hondanál.

Rossinak is nagy szerepe volt Lorenzo szerződtetésében

Jorge Lorenzo, aki három világbajnoki címet nyert a Yamahával 9 év alatt a MotoGP-ben, a 2019-es év végén bejelentette visszavonulását, majd a Yamaha gyári csapatának számító Iwata csapat tesztpilótája lett.

Az M1 motort a szezon előtti teszten vezette Sepangban, és azt nyilatkozta, hogy „még mindig tökéletes passzol” a vezetési stílusához. Valentino Rossi és Lorenzo híresen rossz kapcsolatot ápoltak csapattársakként, de az olasz pilóta azt nyilatkozta, biztos benne, hogy a csapatnak szükségére válhatnak Lorenzo képességei.

„Szerintem Jorge tökéletes számunkra. Azért is elsősorban, mert sokat győzködtem Lint, (Jarvis, csapatvezető) és a Yamahát is, hogy beszéljen Lorenzoval. Biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztunk.

„Talán egyesek kételkedhetnek, mert a tavalyi év végén Jorgenek nagyon nem ment a Hondával, de én mindig is azt mondta, hogy ha egyszer majd ráül az M1-re, akkor ismét versenyképes lehet, és pontosan ez történt már az első napon.”

„Nagyon fontos számunkra a modern MotoGP-ben, hogy jó tesztcsapatunk legyen, akik mindenféle adatokkal látnak el minket, de olyan pilóta kell, erős és gyors, hogy hasonló köridőket tudjon futni, mint mi, gyári versenyzők.”

Még több hír:

A csapat másik pilótája, Maverick Vinales is örült a spanyol érkezésének. „Számomra különösen hasznos, mert majdnem ugyanonnan jövünk, egy nyelvet beszélünk, és a karakterünk is hasonlít. Nagyon könnyen tudok vele együtt dolgozni.”

„Ő már lett világbajnok ezzel a motorral, tudja, hogy mit kell tenni rajta, hogy bajnok lehessél. Az elmúlt években (mióta Vinales csatlakozott a csapathoz 2017-ben) nem voltunk elég versenyképesek ahhoz, hogy a címért harcolhassunk, ezért remek, hogy Jorge támogatja a csapatot a céljaink elérésében.”

„Jorge a csapat legjobb korszakában volt versenyző itt, ezért biztosan jól fogja tudni, milyen területeken kell fejlődnünk.” Lorenzo a hírek szerint egy harmadik motorral ott is lehet hazai futamán, a Katalán Nagydíjon Barcelonában Wild Card versenyzőként.


Egy fantasztikus, magyar felirattal ellátott összeállítás arról, hogy a Ford v Ferrari című film ugyan remekül sikerült, ám olyan jeleneteket is a vászonra vitt, amik a valóságban eltérő módon történtek.

megosztás
hozzászólás
Bemutatták Rossi és Vinales 2020-as festését a MotoGP-ben
Előző cikk

Bemutatták Rossi és Vinales 2020-as festését a MotoGP-ben

Következő cikk

Quartararo zárta az élen a MotoGP sepangi tesztjének első napját

Quartararo zárta az élen a MotoGP sepangi tesztjének első napját
Hozzászólások betöltése