Rossin „nem lesz kisebb nyomás” a Petronas SRT-nél

A Petronas SRT menedzsere, Johan Stigefelt szerint nem lesz kisebb nyomás a kilencszeres világbajnok Valentino Rossin csak azért, mert egy privát csapat versenyzője lesz a MotoGP-ben a 2021-es szezonban.

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Petronas Yamaha SRT

A karrierje során először fog előfordulni, hogy Valentino Rossi nem a gyári Yamaha csapatnál fog versenyezni, miután egy évre szerződtette a Petronas SRT, ahol azonban ugyanúgy gyári támogatást fog élvezni.

Rossi legutóbb a 2017-es Holland Nagydíjon szerzett futamgyőzelmet, és csak egy dobogós helyezést szerzett a 2020-as szezonban. Ilyesmire legutóbb 2011-ben, az első Ducatis évében fordult elő.

Az SRT 2021-es bemutatója után, amelyről a galériánkat itt találjátok, Stigefelt elmondta, hogy Rossi az új csapatánál is ugyanúgy rendszeresen harcolni akar majd a dobogós helyezésekért.

„Szerintem egyáltalán nem lesz rajta kisebb a nyomás, ő ugyanúgy teljesíteni akar majd” – mondta Stigefelt. „Ő ugyanolyan hozzáállással fog versenyezni, mint eddig: a dobogós helyekért akar menni, és harcolni a futamgyőzelmekért.”

„Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz jelenleg, de szerintem néha mindenkinek jót tesz, ha kicsit megváltoztatja a környezetét. Az új csapatához hozza a saját szakembereit is, a mi, és az ő szerelői is nagyon fiatalok, mindenkinek nagyon jó a hozzáállása, és nyitott. Szerintem remek kombináció lesz a csapatnál, és a versenyzőink is érzik ezt.”

Még több F1 hír:

„Láthattuk azt, ahogyan Franco és Fabio szeretett itt dolgozni, számomra pedig az a legfontosabb menedzserként, hogy az itt dolgozók gondját viseljem. Amikor boldogok a mérnökök, boldogok a pilóták is, és ilyenkor a pilóták jobban is teljesítenek.”

Az SRT csapatfőnöke, Razlan Razali azt is elárulta az Autosport/Motorsport.com kérdésére, hogy a koronavírus-járvány miatt még vonzóbbá vált Rossi leigazolása:

„Egy normális évben Valentino mellett más pilótákat is számításba vettük volna, de a tavalyi év történései után Vale még jobb opció lett annál, minthogy a járvány alatt kelljen egy újoncot választanunk.”

„Továbbra is jól akarunk teljesíteni a pályán, mert tudjuk, hogy van egy nagyon erős fiatal versenyzőnk Franco (Morbidelli) személyében, de abban is hiszünk, hogy Valentino is erős teljesítményt tud hozni a stabilitás mellett.”

„Idén, és csak idén a stabilitás még nagyobb szerepet játszott a választásunkban.”

Razali azt is elárulta, hogy Rossinak van egy teljesítmény-zárlata a Yamahával, amit teljesítenie kell, mielőtt elkezdhetnének tárgyalni a 2022-es szezonról, de azt is tudja, hogy Rossi maga is kritikus szemmel nézi majd a saját teljesítményét.

„Versenyről versenyre követjük majd Valentino teljesítményét. Mindenki máshoz hasonlóan számára is kritikusan fontos lesz az első 6-7 verseny. Ő egy nagyon tapasztalt versenyző, tehát ő is fel tudja mérni ennyi idő alatt, hogy milyen a teljesítménye, ami alapján el tudja majd dönteni, hogy mit szeretne csinálni. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a Yamahás szerződésében van egy pár cél, amit teljesíteni kell, mielőtt még bármiről is beszélhetnénk a következő évvel kapcsolatban.”

Hihetetlen gesztussal érkezett meg Vettel az Aston Martinhoz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Petronas Yamaha bemutatta Valentino Rossi idei motorját + Galéria
Következő cikk Rossi kijelentette, hogy nem csak "időt tölteni" marad a MotoGP-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország