Rossi: egy jó eredmény mindig pozitív energiával tölt fel

Valentino Rossi utoljára 2008-ban nyert a Twin Ring Motegin, és kíváncsian várja, mire lesznek képesek ezen a hétvégén, különös tekintettel annak tükrében, hogy váratlan formajavulást tapasztaltak Thaiföldön. Összejöhet a győzelem, amire 24 versenyt kellett várni?

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Rossi kétszer nyert eddig Motegiben, hét alkalommal végzett a második helyen, és kétszer lett harmadik – az olasz motoros is érdeklődve figyeli, mire lesz képes ezen a hétvégén az YZR-M1-gyel a Thaiföldön mutatott forma után.

„Igen, fontos látni (hogy folytatódik-e a thaiföldi teljesítmény), mert ott remekül működött a motor”- mondta Rossi, aki a negyedik lett, Vinales pedig dobogóra állt. „Maverick és én is elég erősek voltunk, de Zarcónak is jó versenye volt. Kicsit aggódunk, ha őszinte akarok lenni, mert nem számítottunk a Thaiföldön elért eredményre: azért, mert nem volt sok újdonság a motoron”- magyarázta.

„Lehet, inkább a pályának volt betudható; lehet, inkább annak, hogy Thaiföldön a kemény gumikat használhattuk, szóval fontos megérteni, hogy itt is jobb lesz-e a helyzet. Mindenesetre dolgoznunk kell, mert ha jók is voltunk ott, nem harcoltunk a győzelemért – valójában Dovi és Marquez erősebbek voltak nálunk.”

„Ez egy jó teszt lesz”- fogalmazott. „Általában véve ez egy jó pálya a Yamahának, így majd azon leszünk, hogy megértsük, erősek lehetünk-e. A körülményekkel kapcsolatban is jó lenne tisztán látni, mert tavaly egy rémálom volt – remélem, száraz lesz. Holnap majd többet tudok, miután a pályán is mentem a motorral.”

Azt nem tagadja, hogy Buriram révén jobbak az elvárásai. „Igen, mert a szezon második fele elég negatívan alakult a Yamahának a Sachsenring után – nekem, és általában véve a Yamahának is. Thaiföldön erősebben tértünk vissza, míg minden más futamon szenvedtünk. Egy jó eredmény mindig pozitív energiát ad. Próbálunk majd itt is harcolni, erősek lenni az utolsó három versenyen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso szerint a Ducati hülye lenne, ha nem venné fontolóra Marquez leigazolását
Következő cikk Lorenzo úgy érzi, nem volt értelme folytatni a Japán GP-t

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország