Rossi újra nekiesett Marqueznek: „Senki sem versenyzett olyan piszkosan, mint ő”

A MotoGP élő legendája, Valentino Rossi ismételten felemlegette a Marc Marquezzel elmérgesedő rivalizálásukat, és szerinte a spanyol tehető felelőssé azért, hogy nem lett nyolcszoros világbajnok a királykategóriában.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Rossi 2015-ben mindössze öt ponttal kapott ki yamahás csapattársától, Jorge Lorenzótól, miközben a pályán és azon kívül is számos alkalommal akaszkodott össze Marquezzel. Az olasz azzal vádolta meg az akkor még Hondával versenyző sztárt, hogy összejátszik Lorenzóval annak érdekében, hogy a spanyolé legyen a bajnoki cím.

A kapcsolatuk emiatt jelentősen megromlott és a mai napig nem állt helyre. A 45 éves versenyző most a MigBagol podcastben vette elő újra a témát, amikor a hosszú és elképesztően sikeres pályafutásáról mesélt. Rossi szerint még mindig vannak benne olyan sebek abból az évből, melyek nem gyógyultak be.

 

A két versenyző már a szezon harmadik futamán összetalálkozott egymással, miután Marquez eltalálta Rossi M1-esét és ezek után fel kellett adnia a versenyt, amelyet végül az olasz nyert meg. „Ez a legrosszabb dolog, amely valaha történt velem a sportban. A vitám Marquezzel Argentínában kezdődött. Ő a közepes hátsó gumit választotta, én meg a keményet. Az elején el tudott menni, de aztán összeszedtem magam és utolértem.”

„A 3-as kanyar utáni egyenesben elcsíptem őt és nagyot fékeztem az előzéshez. Sikerült a manőver, majd jött a jobbos kanyar, és addig a pontig mindig jól kijöttünk egymással, ő viszont most keményen visszatámadott. Elmentem mellette, ezért azt gondolta, az egyetlen esélye az, ha belém jön. Megpróbált lelökni a motorról, szándékosan utánam eredt, hogy ledobjon.”

„Nem akart veszíteni. Visszamentem a saját ívemre és sajnos összeértünk. Ha te így, akkor én is így. Marc pedig elesett. Ezek után a kapcsolatunk szétesett. Ő viszont továbbra is úgy tett, mint aki jóban van velem.” Később Assenben aztán ismét összeértek az utolsó körben, Rossi átvágta a sikánt és megnyerte a harmadik futamát abban a szezonban.

„Eljutottunk az utolsó körig és végig én voltam elöl. Az utolsó sikánhoz érve tudtam, hogy próbálkozni fog. Próbáltam a lehető legkeményebben fékezni, de ő ennek ellenére is nekem jött. Majdnem leestem a motorról. Amikor éreztem, hogy eltalál, levágtam a sikánt és nyertem. Én a határon fékeztem, ő viszont úgy fékezett, hogy sosem tudta volna bevenni a kanyart, mert csak nekem akart jönni. Talpon maradtam viszont – bár nem könnyen –, levágtam a sikánt, nyertem, pont.”

„A parc fermében ki volt akadva, sosem láttam még olyan arcot. Azt mondta nekem: »Könnyű úgy nyerni, hogy levágod a kanyart.« Megmondtam neki, hogy mit csinált, és megkérdeztem tőle, szerinte mit kellett volna tennem. Mondtam neki, hogy nézze objektíven. Innentől kezdve viszont tényleg vége volt közöttünk.”

Rossi azt állította, hogy az asszisztense, Uccio Salucci figyelmeztető üzeneteket kezdett kapni Marquez táborától a Holland Nagydíjat követően. „Hallottam őket, főleg [Marquez menedzserét, Emilio] Alzamorát a paddockban azt hangoztatni, hogy ha Marquez nem lehet bajnok, akkor ő [Rossi] sem lesz.”

„Ezt pár spanyolnak mondták, akik aztán elmondták az én spanyol barátaimnak, szóval tőlük tudom. Figyelmeztettek, hogy legyek óvatos Marquezzel az utolsó futamokon. Még Uccio is azt mondta, hogy vigyázzak vele.”

 

Az Ausztrál Nagydíjon Rossi nem tudott a negyediknél jobb helyezést elérni, miután hosszan csatázott Marquezzel, aki később megnyerte a futamot. Rossi állítja, Marquez mindent megtett azért, hogy ne nyerhessen Phillip Islanden. Azt a nézetet, miszerint Marquez Lorenzo bajnoki esélyeit segítette, némileg viszont gyengíti a tény, hogy a hondás pilóta az utolsó körben elment Rossi csapattársa mellett, öt értékes pontot elrabolva tőle.

„Marquez egész verseny alatt csak velem harcolt, elintézte, hogy veszítsek, ő pedig győzött. Itt tényekről van szó. Ha valaki megnézi az időket, pontosan ezt csinálta. Ez nem csak feltételezés, egyértelműen ez történt” – utalt arra Rossi, hogy Marquez szándékosan ment lassabban a futam nagy részében.

A következő verseny előtt aztán Rossi már nyilvánosan azzal gyanúsította Marquezt, hogy Lorenzónak próbál segíteni a bajnokságban. „Malajziában direkt megpróbáltam kikezdeni őt, kimondani mindenki előtt, hogy miket csinál, hátha akkor befejezi. Már csak azért is, mert neki nem volt hozzá köze. Lorenzo és én csatáztunk egymással.”

„Ha ő is a bajnokságért ment volna, akkor megérteném. Ha viszont nem vagy benne, és nem is vagy a csapattársa az egyik bajnoki esélyesnek, akkor tisztelned kell őket, nem felidegesíteni. A saját versenyedet kell futnod, meg kell próbálnod nyerni, de ennyi. Sepangban viszont az egész futamon zavart.”

A maláj futamon aztán tényleg elszabadultak az indulatok, a páros újra összeütközött, Marquez pedig a földre került. Rossi így látta a történteket a saját szemszögéből: „Három-négy alkalommal próbált lelökni a motorról, de szerencsére nem sikerült neki. Közel értem hozzá, ránéztem és azt mondtam: »Oké, mégis mi a francot csinálsz?«”

 

„Szimplán összeértünk. Nem akartam lelökni őt, de elesett. Miatta vesztettem el a bajnokságot, mert Valenciában az utolsó helyről kellett indulnom.” Végül valóban ez volt a döntő pillanat, hiszen Rossi büntetést kapott.

„A futam után a bírák felhívtak. Maio Meregallival voltam a Yamahától, Marquez pedig Emilio Alzamorával, aki elkezdett engem sértegetni. Megkérdeztem, miért van ott, hiszen nem a Honda képviselője. Volt némi dulakodás. Végül Mike Webb bejelentette, hogy az utolsó helyről fogok indulni Valenciában, ilyesmi pedig még sosem történt a MotoGP-ben.”

„Igazából Sepangban kellett volna büntetniük, és a harmadik helyett mondjuk ötödik lettem volna. Ha azt gondolták, szándékosan löktem le Marquezt a motorról, akkor ezt kellett volna tenniük, de nem ez történt, mert helyette a végéről kellett indulnom Valenciában. Levágták a lábaimat és elbuktam a bajnokságot.”

„Ott volt Marquez leszegett fejjel. Megmondtam neki, hogy azzal, hogy ezt csinálta, egész pályafutása során cipelni fogja ezt, mert undorító a sport szempontjából, hogy elintézi valaki másnak a vereségét. Amint megtudtam, hogy utolsó leszek, felemelte a fejét, ránézett Alzamorára és mosolygott, bólintott, mintha azt mondaná, »megcsináltuk«.”

Összegzésként Rossi a „legpiszkosabb” versenyzőnek nevezte Marquezt a motorversenyzés történetében, miközben ismét kihangsúlyozta, hogy a spanyol azt akarta, hogy ne ő nyerje a 2015-ös évet. „Marquez nagyon jó versenyző. Egy bajnok. Mindig is elég durva és nagyon agresszív volt, de 2015-ben átlépte a határt.”

„Ha agresszív vagy és rossz sportember, akkor versenyezhetsz piszkos eszközökkel. Erre rengeteg példát tudnék mondani. A motorsport nagy sztárjai közül azonban senki sem versenyzett azért, hogy a másik elbukjon, ez húzza meg a határt. Általában azok, akik bizonyos dolgokat tettek, saját magukért tették. Piszkosan versenyeztek, hogy előnyt szerezzenek maguknak, mert nyerni akartak. Senki sem versenyzett azonban olyan piszkosan, mint ő” – zárta a témát Rossi.

Ez persze már a múlt, most hétvégén pedig folytatódik a MotoGP idei szezonja, miután Marquez győzni tudott az első misanói versenyen. Mutatjuk a motorsportos programokat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Heti motorsport-program: Szingapúr jön a Forma-1-ben, MotoGP, NASCAR!
Következő cikk HIVATALOS: 2025-ben Magyarországra jön a MotoGP!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország