Rossi úgy érzi, jobb lett a Yamaha, de szeretett volna a dobogóért harcolni

Valentino Rossi az Amerikai Nagydíjon nagyon szeretett volna dobogóra állni, azonban végül be kellett érnie a negyedik hellyel, amit egy kisebb csalódásként él meg.

A Doktor alapvetően nem tartotta rossznak a Yamaha tempóját Austinban, de azért a negyedik helynél többre számított. 

"A verseny nem volt olyan rossz, de egy kicsit rosszabbul ment, mint arra számítottunk. Abban reménykedtem, hogy 2:05-ös köröket mehetek, hiszen péntek és szombat délután is ilyen tempót mentem. Tudom, hogy ezzel a tempóval a dobogóért is harcolhattam volna, és a célunk is ez lett volna."

"Azonban sajnos jobban szenvedtem, mint a többiek, különösen az első abronccsal. Az edzéseken sosem szenvedtem, de ma a gyors kanyarokban túl sokat vesztettem. Vagyis egy kicsit le kellett lassítanom, de így is megpróbáltam közel maradni Iannonéhoz, és a dobogóhoz, csakhogy ő gyorsabb volt nálam, és a végén nem is tudtam harcolni."

Az aszfalt hőmérséklete jelentősen magasabb volt, mint eddig a hétvégén. "Lehet, hogy ez volt az ok. Pénteken és szombaton sokkal hidegebb volt, míg ma felment a hőmérséklet, és az első abroncs nem működött."

Rossi mindezek ellenére sokkal jobban érzi magát a motoron. "Ez sokkal inkább az a Yamaha, amit ismerek, és az elsőket, illetve a gyors kanyarokat is jobban érzem. Szerintem versenyképesebbek is lehetünk. Most fontos, hogy megértsük a tempónkat Európában, hiszen ott sok minden változhat. Tavaly sokat szenvedtünk, szóval már Jerezben kiderül, hogy gyorsabbak vagyunk-e."

"Összességében ez a hétvége sem volt rossz a számomra. Azonban szerettem volna megpróbálni a dobogót, vagyis nem vagyok teljesen boldog. Mindkét motorunk a TOP 4-ben landolt, ami azt mutatja, hogy elég versenyképesek vagyunk."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Esemény Amerikai Nagydíj
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Valentino Rossi
Csapatok Yamaha Factory Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke rossi, yamaha