Rossi továbbra is szenved, ha a határon versenyez

Valentino Rossi szerint nem sok minden változott az elmúlt futamok óta, a Yamaha olasz klasszisa továbbra is szenved a hátsó gumik tapadása miatt, amely már hetek óta határozza meg a versenyeit.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

A MotoGP-szezon legfontosabb kérdése eldőlt vasárnap, a Thai Nagydíjat megnyerő Marc Marquez megvédte címét. A spanyol végső sikere mellett egy másik klasszis szenvedése is meghatározta a vasárnapi futamot, Valentino Rossi először a szezon során lett a leggyengébb yamahás. A négy, Yamahával hajtott motor közül Fabio Quartararo a második, Maverick Vinales a harmadik, Franco Morbidelli a hatodik, míg Rossi a nyolcadik helyen zárt.

Az olasznak egész évben ugyanaz a problémája, a Yamaha hátsó tapadásával küszködik, ami miatt nem tudja kihozni magából a korábban megszokott tempót. A burirami futam rajtja után Rossi feljött a kilencedikről a hatodik helyre, de később gyorsan elvesztett két pozíciót, és végül nyolcadikként intették le. Rossi végül 19 másodperccel Quartararo mögött ért célba.

"Sajnos ez a verseny is olyan volt, mint a korábbiak, néhány kör után elkezdtem szenvedni a hátsó gumik miatt. Elvesztettem a tapadást és ezzel a teljesítményt is, le kellett lassítanom. Ez egy újabb kemény verseny volt" - jelentette ki Rossi. "Kár érte, mert közben meg reggel a használt gumikon 19 kört tettem meg, úgyhogy jobb futamra is számítottam. Sajnos a futamon már ugyanazzal az új gumival már szenvedtem. Többé-kevésbé mindig ugyanez a helyzet, az utolsó versenyeken mindig ugyanaz a gumiprobléma volt."

Még több hír:

Rossi egész évben kínlódik a gumikkal, különösen a hátsóval, ám a nyári szünet előtti pocsék formát sikerült a szünet után kicsit kijavítani. Azonban az elmúlt versenyeken ismét csak a középmezőny jutott a számára.

"Minden alkalommal, amikor a határon vagyok, nagyon sokat szenvedek a gumikkal. Silverstone-ban jobb volt a helyzet, de összességében a kvalifikációkon sem normális a helyzet, de a versenyeken különösen szenvedek. De akárhogy is, van még négy versenyünk, itt pedig most egy hosszabb megbeszélést tartottunk, hogy Japánban fejlődni tudjunk. Tennünk kell valamit, mert ezúttal az első három gyorsabb volt, de a bemelegítő edzésen tartani tudtam a tempójukat. Akkor még azt hittem, hogy Doviziosóval és Rins-szel majd a negyedik helyért küzdhetek. Nem így lett" - mondta csalódottan a hétszeres MotoGP-bajnok.

Ugyanakkor Rossi már nem csak a saját jövőjével foglalkozik, az olasz abban bízik, hogy a Yamaha a fejlődése érdekében mindent megtesz, hogy megtartsa Quartararót. "Igen, ez nagyon fontos. Számítok rá, hogy nagyon gyors lesz, mert már most is az. De arra senki sem számított, amit elért első évében, és azt hiszem, hogy 2021-ben mindenki mindent megtesz majd, hogy Fabiót a csapatában tudja. És persze a Yamahának is nagyon kell majd Quartararo" - mondta Rossi.


Az ex-F1-es versenyző, Kamui Kobayashi parádés módon szúrta be a gépét a Super Formula legutóbb viadalán Okayamában, ami egy remek versenyt hozott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi szerint a Yamahának minden követ meg kell mozgatnia, hogy megtartsák Quartararót
Következő cikk Dovizioso emeli kalapját Marquez előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország