Rossi: sz*r érzés sorra eldobni a jó eredményeket

Valentino Rossi nem tagadja, nehéz megemészteni érzelmileg, hogy egymás után másodjára bukott a MotoGP-ben, amikor elérhető lett volna számára egy jó eredmény. A Yamaha versenyzője a téli fejlesztések fontosságát hangsúlyozta a szezon zárásaként.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Hasonlóan Malajziához, Valenciában is bukott Rossi, ezúttal öt körrel a vége előtt, a megszakított és esőáztatta szezonzárón, a 12-es kanyarban. Rossi a második helyen haladt, amikor megtörtént a baj, és elmondta, az eset nagyon hasonlít ahhoz, ami két hete ment végbe. 

„Nagyon kár érte – annyira sajnálom a dolgot, mert szükségünk lett volna a dobogóra, és nekem is szükségem lett volna erre a dobogóra. A Yamahának szintén, a csapatnak, mert a Sachsenring óta nem sikerült dobogóra állni”- mondta Rossi, aki egyetlen nagydíjat sem nyert 2018-ban.

„Hibát követtem el, de őszintén: átnéztük az adatokat, és nem értjük, mi történt. Igaz, nagyon hasonlít arra, ami Malajziában történt, azaz elment a hátulja, amikor elkezdem húzni a gázt. Úgy tűnik, nagyobb figyelmet kell fordítani az utolsó körökre a gumik tekintetében, mert túlságosan kopnak. Nem számítottam minderre, nagyon sajnálom a dolgot. Mindenesetre jó vasárnapunk volt; jó futam, mert versenyképes voltam. A szezon utolsó két futamán nem értem el eredményt, de harcban voltam a győzelemért, ami remek érzés, és ha harcban vagy a győzelemért, akkor az nagyon pozitív”- jegyezte meg az olasz.

„Ami másik pozitívum, hogy harmadik lettem a bajnokságban, az első yamahás. Megérdemlem, mert mindig harcoltam, végig a szezonban, amikor nehéz helyzetben voltunk. Nem volt könnyű, mert Maverick a pole-ból rajtolt, én a 16. helyről rajtoltam, tehát ez egy másik pozitívum.”

Elismerte, nem könnyű, hogy kétszer is eldobott egy jó eredményt, még a győzelem is elérhető lett volna.

„Sz*r érzés”- felelte nevetve. „Nagyon rossz. Sajnos idén nem tudtam nyerni, de az utóbbi két futamon nagyon közel kerültem hozzá szárazon és esőben is. Folytatni kell a munkát, mert a szezon vége elég pozitív lett a Yamahának. Versenyképesebbek vagyunk, Maverick nyert Phillip Islanden, de segítenünk kell a tél folyamán a Yamahának, hogy javítsunk a motoron annak érdekében, hogy harcolni tudjunk a Honda és Ducati ellen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vinales: Lehetetlen volt tartani Rossi tempóját Malajziában
Következő cikk Rossi sebessége még mindig „nem mondható nagyszerűnek” az új Yamaha motorral

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország