Rossi szerint a harca Lorenzóval olyan volt, mint Hamilton és Rosberg küzdelme

Az utóbbi évek egyik legélesebb rivalizálása Valentino Rossi és Jorge Lorenzo között zajlott le a MotoGP-ben. A két bajnoki rivális a Yamahánál harcolt a világbajnoki címért, és az olasz szerint ez a küzdelem nagyon hasonlított arra, ami a Mercedesnél történt Lewis Hamilton és Nico Rosberg idejében.

Lewis Hamilton, Valentino Rossi

Fotót készítette: Monster Energy

Mindig nagy figyelem övezi, amikor két csapattárs „vérre menő” küzdelemben vesz részt a világbajnoki címért. A MotoGP-ben a 2000-es évek végétől alkotott verhetetlen párost Valentino Rossi és Jorge Lorenzo, és mind a ketten képesek voltak megverni egymást néhány alkalommal a bajnoki összetettben.

Hasonló rivalizálás alakult ki Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, akik szintén egy csapatban, a Mercedesnél tettek meg mindent, hogy felérjenek a csúcsra. Eleinte a brit bajnok verhetetlennek bizonyult, ám 2016-ban eljött Rosberg ideje, aki végre legyőzte csapattársát, megnyerte a bajnoki címet, majd rögtön ezt követően szögre akasztotta a sisakot.

Mind a két párharcról elmondható, hogy a pilóták mindent megtettek azért, hogy diadalmaskodjanak a másik felett, sokszor a sportszerűség határait is átlépve. Valentino Rossi az amerikai talkshow-ban, a In Depth with Graham Bensingerben elemezte, hogy milyen párhuzamot lehet vonni köztük Lorenzóval, illetve a Hamilton-Rosberg párossal.

Még több F1 hír:

„Ők (Hamilton és Rosberg) sokkal inkább barátok, mint én és Lorenzo, mert úgy gondolom, hogy a gokartozástól kezdve együtt versenyeztek. De nagyon hasonlóak valójában. Két top versenyző a legjobb csapattal, a legjobb autóval, nekünk pedig (a MotoGP-ben volt hasonló) a legjobb motorral.”

„A probléma az, hogy ugyanazért a célért harcoltok. Tehát van egy pillanat, amikor nem járhatod egyenesen az utad, és általában nagyon nagy a feszültség. Nagyon nehéz küzdeni, és nem könnyű, mert mindenki nyerni akar.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo: Fizikálisan és mentálisan is csúcson akarok lenni
Következő cikk A Gresini is leleplezte idei motorját, bemutatkozott Alex Marquez (galéria)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország