Rossi: "Rins Austinban jobb volt nálam"

A nagylelkű Valentino Rossi elismerte, hogy a Suzuki újdonsült futamgyőztese, Alex Rins fair és egyenes módon győzte le az austini verseny végén.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Bob Meyer

Rossi Marc Marquez mögött, a második helyen haladt, azonban mikor a Honda versenyzője a kilencedik körben egy kényelmes előnnyel kicsúszott, az olasz örökölte meg az első helyet, és sokáig úgy tűnt, a győzelmet könnyedén behúzhatja legutóbbi, vagyis 2017-es asseni elsőségét követően. 

Azonban Rins végig közel maradt Rossihoz, és négy körrel a leintés előtt a Yamaha belső oldalára húzódott, és a gyors hetesben átvette a vezetést. 

Rossi megpróbált visszatámadni, de a 12-es kanyart szélesen vette, és aztán már nem is tudott elég közel kerülni Rinshez, hogy újból próbálkozhasson, és visszavegye az előnyét, így a végén meg kellett elégedni a második pozícióval. 

"Nagyon sajnálom, hogy elvesztettem a győzelmet." - mondta Rossi a parc fermében - "Amikor láttam, hogy Marquez elesik, azt gondoltam, talán meg tudom csinálni, de aztán Rins megérkezett."

"Őszintén a maximumon nyomtam, a verseny nagyon gyors volt, de a végén jobb volt, mint én, nagyon jól ment, és nem is tudtam megelőzni."

"Fékezéskor két hibát is vétettem, ha nem így lett volna, az utolsó körön talán megpróbálkozhattam volna, de így alakult. Kár érte, mert régóta nem nyertem már, de erősek voltunk, és legközelebb ismét megpróbáljuk."

További híreink:

Rins élete első győzelmét aratta a MotoGP-ben, legutóbb a 2016-os Brit GP könyvelhetett el egy első helyet.

"Olyan boldog vagyok, nincsenek szavak, melyek leírhatnák ezen érzéseket." - mondta az érzelmes Rins - "Köszönettel tartozom a Suzukinak, nagyon jó munkát végeztek, hiszen kiváló motort készítettek az elmúlt években."

"A maximumon teljesítettem, olyan boldog vagyok, az érzés hihetetlen. Legyőztem Valentinót, ami hihetetlen a számomra, ő volt a példaképem, amikor nagyon fiatal voltam."

"A szezon előtti felkészülés során azt hittem, versenyt nyerhetek. Erős a motorunk. Katarban a győzelem közel volt, míg Argentínában elég hátulról rajtoltunk."

"A bemelegítés a számunkra egy katasztrófa volt. Egy más beállítást próbáltunk ki, ami rosszabb volt, míg a versenyre visszatértünk a sztenderd beállításokhoz, és mindez hihetetlen."

A Suzuki csapatfőnöke, Davide Brivio csak dicsérni tudta Rinst, aki egyértelműen elsőszámú versenyzővé lépett elő a Suzukinál, miután Andrea Iannone átigazolt az Apriliához. 

Brivio a BT Sport előtt mondta el: "Idén szerettünk volna egy versenyt nyerni, ez volt a célunk. Ezt akartuk. Azonban legyünk őszinték: Marquez kiesése segített. Aztán örülök neki, hogy ezt követően Valentino Rossival kellett megküzdenie, és bebizonyította, hogy elég érett, nyugodt és átgondolt."

Alex Rins, Team Suzuki MotoGP

Alex Rins, Team Suzuki MotoGP

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Texasi dráma: Marquez az élről bukott, Rins nyert Austinban
Következő cikk Marquez nem érti, és ezért nehezen emészti az austini bukást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország